️ÓRIÁSI ADOMÁNY SZEGED MENTŐÁLLOMÁSÁNAK ÉS A VÁRMEGYE LAKOSSÁGÁNAK
Nagyon ritka, hogy egy mentőállomás nem nagy cégtől, hanem magánemberektől kap nagy összegű adományt. Egy szegedi házaspár azzal kereste meg a mentőállokmás vezetését, mert szeretnék támogatni a vármegye, és első sorban Szeged mentőellátását. “Szeged forgalmas részén lakunk, elég gyakran halljuk a mentő szirénáját és nem tudunk közömbösek lenni iránta. Sajnos a családban is volt már arra szükség, hogy a mentők segítségét vegyük igénybe, és mindig hihetetlen gyorsasággal a helyszínen voltak és mindig nagyon kedvesek, ugyanakkor tettre készek voltak. Egyikünk számára sem volt kérdés, hogy most, hogy összegyűlt egy jelentősebb összeg, őket szeretnénk támogatni vele.” -mondták. A mentőállomással egyeztetve az a döntés született, hogy egy mellkaskompressziós készüléket vásárolnak a mentőorvosi kocsira, amivel ki tudják váltani a kocsin lévő régebbi, javításra és karbantartásra szoruló készüléket. Az adományt az Országos Mentőszolgálat Alapítvány pótolta ki, lehetőséget biztosítva a Lucas 3 típusú készülék megvásárlására, mely a mai napon már szolgálatba is állt. A régebbi készülék a karbantartás után a vármegye egy másik mentőállomására kerül, így két mentőállomás területén élők megmentéséhez járult hozzá a szegedi pár. Köszönjük!❤️🇭#mentők #veddészreamentőt

️ÉLETET MENTETTEK A PRESSZÓ VENDÉGEI
Egy nyíregyházi presszóban mellkasi fájdalomra panaszkodott az a 60 év körüli férfi, aki aztán hirtelen összeesett tegnap délután. A presszó vendégei azonnal a…

HÍMEZ ÉS MESESZÉKET KÉSZÍT

Brutyóné Karácsony Katalin főtörzszászlós 1998 óta körzeti megbízott. Munkája mellett ápolja a népi hagyományokat, amelyekkel még a nagymamája ismertette meg. Saját készítésű…

Nemzeti parkjaink = közös értékeink

A Magyar Nemzeti Parkok Hete nyitóhétvégéjének idén a balatonfüredi Tagore sétány ad otthont, kapcsolódva a ma este kezdődő Balatoni Hal- és Borfesztivál…

Kerékpárút-fejlesztések Magyarországon:
egyre népszerűbb a Budapest-Szentendre útvonal.

Brüsszel a földdel tenné egyenlővé a magyar rezsicsökkentést!

Brüsszel a rezsicsökkentés eltörlésére szólította fel Magyarországot.

👉 A vita nem újkeletű: a Bizottság…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média