Az Osztrák jobboldal képviselői kivonultak a Parlamentből Zelenszkij beszéde alatt!!
️KUTYÁJA VEZETTE A MENTŐKET A BETEGHEZ NAGYMAROSON️
Tegnap délután egy idős férfi kérte a mentők gyors segítségét, mert rosszul érezte magát. Zavartan, nehezen érthetően beszélt és csupán az utca nevét tudta megmondani a mentésirányítónak, majd a vonal hirtelen megszakadt. Hiába próbálták visszahívni a beteget, már nem vette fel a telefont. Szobi bajtársaink perceken belül a bejelentő utcájához érkeztek, a férfit azonban nem találták. Egyszer csak egy hangosan csaholó pulikutya jelent meg a mentőautó előtt, aki néhány másodpercig ugatott, majd elindult az egyik ház felé. A kutya után indultak, miközben az többször is visszafordult és meggyőződött róla, hogy a mentők követik. A puli több száz méter múlva hirtelen megállt és nem engedte továbbhaladni a mentőautót. Az életmentők alig hittek a szemüknek, amikor az autóból kiszállva megpillantották a magatehetetlen férfit a ház kertjébe fekve. Dorka kutyának hála bajtársaink azonnal megkezdhették az ellátását, majd stabil állapotban szállíthatták kórházba a beteget. Mielőbbi felépülést kívánunk, Dorkának és a mentésben résztvevőknek gratulálunk!️🇭#mentők #veddészreamentőt
(Képünk NEM illusztráció)