️FÉRJE MENTETTE MEG AZ ÉLETÉT
Mellkasfájdalomra és nehézlégzése panaszkodott az az 55 év körüli nő, akihez tagnap kérték Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei bajtársaink gyors segítségét. A nő férjének panaszkodott fájdalmaira, majd hirtelen összeesett, így a férfi rögtön mentőt hívott. Mentésirányító bajtársunk utasításai alapján megvizsgálta feleségét, aki már nem lélegzett. A bátor férj a telefonos instrukciók alapján megkezdte a beteg újraélesztését, amit perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytattak. Az ellátás még sokáig zajlott a helyszínen, mire az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és az asszonyt kritikus állapotban kórházba szállították a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!️🇭#mentők #veddészreamentőt
(Képünk illusztráció)

️EZ TÖRTÉNT A MENTŐKNÉL 48 ÉVVEL EZELŐTT
A 1975-ben miniszteri rendelet emelte a mentőtisztképzést főiskolai rangra. Az akkor
felállított Egészségügyi Főiskolán Bencze Béla Főigazgató kitartásának…

️Idén is lesz Erzsébet-tábor
Európa legnagyobb gyermektáboroztatási programjára az iskolák már jelentkezhetnek!
Jelentkezni a következő oldalon lehet

A balosok hetek óta azon röhögnek, hogy miért kellett delegációt küldeni Finnországba és Svédországba, semmi értelme. De igenis van: tiszteletet Magyarországnak!

Megtérülni látszik a magyar emberek érdekeit középpontba állító kormányzati politika. A gazdaságvédelmi és munkahelyvédelmi intézkedéseknek hála több mint 73 ezer forinttal nőtt a bruttó átlagos bér.…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média