️OTTHON SEGÍTETTÉK VILÁGRA KRISZTOFERT A MENTŐK
Otthonában kezdődtek meg a fájások, annál a 39 hetes kismamánál, akihez tegnap délelőtt Kunhegyesre kérték a mentők gyors segítségét. Miután a 20 év körüli nőnél elfolyt a magzatvíz, készülődni kezdtek a kórházba, azonban az események felgyorsultak, így a család mentőt hívott. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek, megvizsgálták az anyukát, majd (helyesen) úgy döntöttek, hogy már nem indulnak vele kórházba, felkészültek a szülés levezetésére. Eközben egy esetkocsit is indult segítségül. Az életmentők mindössze néhány perc alatt, bonyodalmak nélkül világra segíthették a kisfiút, aki rögtön fel is sírt. Helyszíni ellátást követően a kis Krisztofert boldog édesanyjával együtt, stabil állapotban szállíthatták kórházba bajtársaink. Az újszülöttnek boldog és egészséges életet kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!️🇭#mentők #veddészreamentőt (Képünk illusztráció)

Olvasom, íme cím:

347 ezer tekercs kormányellenes vécépapír hevert egy raktárban, a kétfarkúak szétosztották

Szinte látom magam előtt, ahogy a nemzeti kormányt megbuktatni kívánó amerikai sz*rjankók…

ITT A NAGY VÉCÉPAPÍR-BOTRÁNY!
🧻A balosok még vécépapírra is majdnem 40 millió forintot költöttek el a kampányban.
347 ezer tekercs vécépapír került elő egy raktárból, amelyet a kampányban gyártott a…

Kb. 70 milliót költött a dollárbaloldal WC papírra az Amerikából érkezett 3 milliárd forintnyi dollárból.

Ha Karácsony végre beüzemeli a budiját a Blahán, akkor el is használhatják azt, ami maradt.

"Teljesítményverseny" alatt azt érti a Gyurcsány-Dobrev, hogy ki képes amerikai pénzből a legaljasabb hazaárulásra?

Sötétek és buták, mint az elázott raklap..

️ 2023 szilvesztere is fekete napként vonul be Németország történetébe

🥳 A 2016-os kölni fekete szilvesztert követően, amikor migrációs hátterű fiatalok tömeges szexuális zaklatást követtek el nők…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média