️HŐS KATONÁKAT TÜNTETTEK KI A MENTŐK
Október 16-án, vasárnap este két személyautó ütközött Debrecenben egy honvéd középiskola közelében. A hétvégi eltávozásáról épp kollégiumához ért Bakonszegi Imre, 12. osztályos növendék, mikor meglátta a balesetet, ezért azonnal az épületbe rohant segítségért. A kollégium ügyeletes nevelőtanára éppen Hajnal Ferenc hadnagy volt, aki korábban évekig mentőápolóként dolgozott az Országos Mentőszolgálatnál. A hadnagy és a fiatal tanuló azonnal a helyszínre siettek, ahol két súlyos sérültet is találtak, akik kizuhantak autójukból az ütközésekor. A bátor honvédek rögtön mentőt hívtak és a telefonos utasítások szerint megvizsgálták a sérülteket és megkezdték az ellátást, amit perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytattak. A sérülteket végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.
Ma az Észak-alföldi Regionális Mentőszervezet Igazgatója oklevelet adott át a hős katonáknak a sikeres életmentés elismeréséül. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!️🇭#mentők #veddészreamentőt

Az október 23-i ünnepi beszédében Orbán Viktor egyik legerősebb gondolata az orosz–ukrán háborúra asszociált és a békepárti álláspontjának lényegét mutatta be.

️Mint fogalmazott: „Ha elpusztul az…

GEOrgPOLITIKA: nukleáris támadásra készül Ukrajna?
Georg Spöttle legújabb videója!

👉Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azzal vádolja Kijevet, hogy egy úgynevezett piszkos bombát” akar robbantani,…

Üzenet a dollár baloldalnak!
Attól mert egy gyereket magatok elé állítjátok és trágár szöveggel üzentek vele a kormánynak, a hangotok nem halljuk!
Ugyanis a józan, nyugodt lelkű ember, egy trágár…

Szenzációs hír a győrieknek

Most fogadta el közgyűlés, hogy azok az üzletek, amik lakóházakban, vagy lakóházak aljában használnak távhőt lakossági áron kapják!
Ez számos győri vállalkozásnak hatalmas…

Azt üzenem a baloldali politikusoknak, hogy szégyelljék magukat!
Szégyellhetik magukat, mert most épp a tanárokat és a diákokat használják fel a saját politikai haszonszerzésükre!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média