️ÚTKÖZBEN JÖTT VILÁGRA NÓRA
Péntek hajnalban kezdődtek a fájások annál a 40. hetében lévő kismamánál, akihez Somogy megyébe kérték a mentők gyors segítségét. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek, megvizsgálták a nőt, majd el is indultak vele a kórházba, ám út közben felgyorsultak az események és hirtelen beindult a szülés. Miközben az életmentők félreálltak és felkészültek a szülés levezetésére, a mentésirányítás rögtön egy újabb mentőegységet riasztott segítségül. A mentők végül bonyodalmak nélkül, mindössze két tolófájással segíthették világra az újszülöttet, aki rögtön fel is sírt. Helyszíni ellátást követően bajtársaink a kis Nórit és a büszke édesanyát is stabil állapotban szállíthatták kórházba. Az újszülöttnek boldog és egészséges életet kívánunk, a szülőknek és a mentésben résztvevőknek gratulálunk!️🇭#mentők #veddészreamentőt
(Képünk illusztráció)

Lassan az egész magyar társadalom előtt világossá válik, hogy az anonim gazdasági és pénzügyi körök által gründolt és a nemzetközi “civil hadviselés” csapatainak segítségével, különféle csatornákon…

Tordai Bence úgy elmenekült, hogy amerikai dollár legyen a talpán, aki meg tudja állítani.
A Párbeszéd nevű mérhetetlen párt társelnöke attól pedig teljesen kikészült amikor megkérdeztem, hogyan áll a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média