Igen, jól hallottad, a képzésünk ingyenes és nálunk a legprofibbaktól tanulhatsz. Jelentkezz még ma️
️AZ ÚT SZÉLÉN ÉLESZTETTE ÚJRA ÉDESANYJÁT️
Lányával utazott az a 65 év körüli nő, aki hirtelen rosszul lett Tatabánya közelében szerdán. Az asszony mellkasi fájdalomra panaszkodott, majd egyszer csak nem válaszolt lányának, aki így azonnal félreállt autójával. Mentőt hívott és a rutinos mentésirányító utasításai szerint megvizsgálta a nőt, aki már nem lélegzett. Ekkor a rémült lány segítséget kért egy másik kocsi sofőrjétől, akivel közösen kiemelték a beteget, majd a telefonos instrukciók alapján azonnal megkezdték az újraélesztést. Perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően sikerre vezetett és a nőt stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!️🇭#mentők #veddészreamentőt
(Képünk illusztráció)