️NYUGDÍJBA VONUL A LEGIDŐSEBB CSONGRÁDI ÉLETMENTŐ
Moczó József, kiváló ápoló 45 éve aktív tagja a bajtársi közösségnek. Moczó bajtárs a kezdetekben szolgálatvezetőként, majd kivonuló mentőápolóként szolgálta hivatását, ez idő alatt pedig számtalan életet mentett meg és rengeteg rászorulónak segített. Utolsó kivonulását követően bajtársai lepték meg a jólelkű életmentőt, aki meghatottan búcsúzott az állomástól. Köszönjük áldozatos munkáját és gondtalan nyugdíjas éveket kívánunk!️🇭#mentők #veddészreamentőt

Interoperabilitás, szakmaiság, bajtársiasság

Véget ért a Strong Will 2022 elnevezésű nemzetközi felderítő gyakorlat, amelyen az interoperabilitás, az idegennyelv-gyakorlás és a szakmaiság mellett a…

Munkában a németországi Momentum

Tegnap már megírtuk, hogy az egész tegnapi Orbán ellenes 20 fős hiszti a kinti Momentum, meg egy Soros által pénzelt "civil" hakni volt.

Ők erre büszkék. Orbán pedig…

Az Európai Unió Oroszországgal szemben hozott szankciói 2014-től napjainkig - OECOGRAM

2014-ben Oroszország megtámadta Ukrajnát, majd annektálta a Krím félszigetet, valamint katonai ellenőrzése alá…

Nagypálya, nagy tétek - úgy tűnik, Brüsszelt körüllengi a korrupció-gyanú.

Pár napos hír, hogy Ursula von der Leyen az Európai Számvevőszék felszólításának ellenére sem adja át a legnagyobb vakcina-…

Mit hozott a magyar-német kapcsolatokban Orbán Viktor berlini látogatása? Változhat az EU öngyilkos háborús politikája?
Zoltán Kiszellyvel, a SzázadvégPolitikai Elemzések Központjának igazgatójával…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média