️NÉMET FÜRDŐZŐT ÉLESZTETTEK ÚJRA A BALATONON️
Egy siófoki szabadstrandon lett rosszul az a 70 év körüli német nő, akihez tegnap délután kérték a mentők gyors segítségét. Az asszony úszás közben hirtelen elmerült, amit egy arra úszó fiatal férfi észrevett és azonnal kimentette, majd mentőt hívott. A telefonos utasítások alapján megvizsgálta a beteget, aki ekkor már nem lélegzett, ezért a mentésirányító instrukciói szerint rögtön megkezdte az újraélesztést. Perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerre vezetett és a nőt stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!️🇭#mentők #veddészreamentőt
(Képünk illusztráció)
Józan ész: a magyarok 72 százaléka szerint inkább károsak a brüsszeli szankciók Európára és Magyarországra nézve!
A megújult 16 állomásos Madárlátta tanösvény ebben a szép őszi időben remek kikapcsolódást nyújt a természetet és az aktív pihenést kedvelők számára.
Napjainkra világossá vált, hogy Brüsszel szankciós politikája – melynek célja Oroszország Ukrajnát célzó katonai törekvéseinek megfékezése volt – kudarcot vallott, ugyanakkor Európa gazdaságára és…
Financial Times: Hiába bírálják, Orbán elérte, hogy Magyarországon a legalacsonyabb a gáz ára
Financial Times: Hiába bírálják, Orbán Viktor elérte, hogy Magyarországon a legalacsonyabb a gáz ára!
A brit lap megállapította, hogy a brit háztartások átlagos villamosenergia-ára legalább 30…
Magyarországon van és lesz gáz, áram és fűtőanyag!
Financial Times: Hiába bírálják, Orbán Viktor elérte, hogy Magyarországon a legalacsonyabb a gáz ára az EU-ban.