️NEM BÁNTA MEG, HOGY VÁLTOTT AZ EGYKORI ÁRUSZÁLLÍTÓ
Brhlik Pál fuvarozóként dolgozott hat évvel ezelőttig, de hiába szeretett vezetni, megunta a monoton munkát és váltani akart. Változatos és izgalmasabb munkára vágyott, így csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez. Gépkocsivezetőként kezdett, majd elvégezte a mentőápoló képzést is, így ma már mentőtechnikusként áll a bajbajutottak szolgálatára. - “Jól döntöttem! Ma már el sem tudnám képzelni az életemet a hivatásom nélkül! ”- mondta a fuvarozóból lett életmentő, aki azóta már rengeteg emberen segített!
#mentők
#veddészreamentőt

Strasbourgban ma is tovább folytatódott a diplomáciai nagyüzem, kazahsztáni delegációval találkoztunk.
A kazahok rokonaikat is tisztelik bennünk, s ennek felismerése az egyre szorosabb kapcsolatok…

️ Szentendrei-szigeti látogatók

A Pilis-Dunakanyar néhány polgármesterét fogadtam ma, hogy átbeszéljük a települések fontosabb megoldandó ügyeit.
Molnár Csaba, Kisoroszi polgármestere, Molnár Zsolt,…

Újabb hároméves együttműködési programot írtunk alá Bajorországgal, így közösen védjük meg gazdasági eredményeinket, még a jelenlegi rendkívüli nehézségekkel terhelt környezetben is!

A hároméves, 51…

Megújul egy forgalmas járdaszakasz Balatonalmádi-Káptalanfüred határában!

Magyarország Kormánya 22 millió forintot biztosít járdafelújításra, így hamarosan megújul Káptalanfüreden a Balatonfüredi út (…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média