️ÉPPEN JÓKOR, JÓ HELYEN SEGÍTETT A JÓLELKŰ MENTŐTECHNIKUS
A belvárosban végzett a fővárosi Bázis Mentőállomás mentőtiszti kocsija, ami a mentésirányítás engedélyével egy apró kitérőt tett állomáshelyére tartva múlt héten. Jólelkű mentőtechnikus bajtársunk ugyanis, még szolgálatba sietve szeretett volna eljuttatni egy nagy szatyor élelmiszert a Nyugati téren dolgozó segélyszervezetekhez, ám a reggeli dugó miatt erre végül nem volt lehetősége. Szerencsére! Épphogy átadta az adományt az egyik jótékonysági szervezet sátránál, rádión keresték a mentőegységet, mert tőlük 35 méterre egy 65 év körüli magyar férfi lett rosszul az aluljáróban. Bajtársaink rögtön megvizsgálták a férfit, akinél súlyos agyi katasztrófát diagnosztizáltak. Az azonnali emelt szintű helyszíni ellátásnak és a gyors kórházba szállításnak köszönhetően, a beteg perceken belül műtőbe kerülhetett és sikerült megakadályozni, hogy a stroke visszafordíthatatlan károkat okozzon. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk! ️🇭 #mentők #veddészreamentőt (Képünk illusztráció)

BALOS ÖNSORSRONTÁS A NÉGYZETEN…
Elképesztő, hogy a balosok még mindig abban hisznek - kerül, amibe kerül -, hogy a megfontolatlan szankciók jelentik a megoldást. Miközben tisztán látszik, hogy így a…

A baloldal továbbra is önti és csak önti az olajat a tűzre! Nem értik, hogy energiaválsághoz vezetne, amit követelnek! Az ukrán válság miatt már azt követelik, ne vegyünk gázt az oroszoktól.

Nézzétek!

A világon jelenleg zajló konfliktusok listája!
️Ne hagyd, hogy átmossa az agyad a média, amely csak arról ír, amiért fizetnek neki.

️Előző posztunkban bemutattuk az Egyesült Államok által indított…

ÚGY IZGULOK, HOGY FERI TARTJA-E A SZAVÁT :D Szokta :D :D

Index, 2021.12.03.
"Nem tart attól sem, hogy Gyurcsány Ferenc meg akarná puccsolni, szerinte már elásták a DK-val a csatabárdot. "

Telex, 2022.…

️Március 17-én lesz a Kommentár folyóirat Magabíró Magyarország című lapszámbemutató rendezvénye! Regisztráció az alábbi eseményben.

Az eseményen beszédet mond Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média