️Márki-Zay Péter szerint vidéken nem csak tudatlanok és ostobák az emberek, de alkoholisták is.
️ A balos kirakatember lassan befejezhetné a vidékiek sértegetését, nem gondoljátok?
A videóban mutatom…
️MEGHATOTTA A MENTŐKET AZ ÖZVEGYASSZONY KÖSZÖNETE
️
Pár napja egy 75 év körüli nő kereste fel az Országos Mentőszolgálat Közép-Magyarországi regionális igazgatóságát. A bottal járó asszony szeretett volna személyesen beszélni az igazgatóval, ezért a XXI. kerületből buszra, hévre, majd villamosra szállt, hogy eljusson a Mentőpalotáig. Ügyintéző bajtársnőnk rögtön meleg teával kínálta a láthatóan átfázott hölgyet, aki ennek ellenére sem árulta el neki, hogy milyen ügyben kereste fel a vezetőt. Az igazgató, értekezletét megszakítva fogadta az asszonyt, akinek pillanatokon belül sikerült meghatni a Mentőpalota teljes első emeletét. Mint kiderült, a napokban veszítette el férjét, akiért a mentők hosszasan küzdöttek. Az özvegy most ennek ellenére szeretett volna köszönetet mondani a mentőknek. Nem csak mert bajtársaink mindent megtettek már telefonon keresztül is, hanem az ellátás után nyújtott emberi, támogató viselkedésért is. Az ellátást végző bajtársak ma dicséretben részesültek példamutató szolgálatukért. Gratulálunk! 
️
(Képünk illusztráció)
#mentők #veddészreamentőt
/posztok.hu








