️KI VAN A MASZK MÖGÖTT
Közel egy éve segíti napi hat órában a mentők munkáját önkéntesként a fővárosi éjszakai élet egyik legmegosztóbb és legnagyobb sztárja, Lady Dömper. A Budapesti Covid Irányításon ugyan nem parókában és tüllben kezeli a hívásokat, példamutató munkabírása, a betegek felé tanúsított empátiája és persze egyedi humora miatt, mégis hamar az önkéntes közösség egyik alappillérévé vált. “Az életemet köszönhetem a mentőknek, ezért is természetes, hogy én is segíteni szeretnék." - mondta a jólelkű előadó, aki infarktus miatt szorult bajtársaink emelt szintű ellátására még 2018-ban. Köszönjük az önkéntesek áldozatos munkáját, a mentésben és a mintavételezésben résztvevőknek gratulálunk! #mentők #veddészreamentőt

Eltelt több mint tíz év, de Gyurcsány és Bajnai óta semmit se változott a baloldal!

Nemcsak képtelenek gazdálkodni a rájuk bízott vagyonnal, hanem amint hatalomra kerülnek, azonnal elherdálják azt,…

KEDVES FŐFACEBOOKM MESTER ÚR!

Köszönjük, de már volt tapasztalatunk, milyen az amikor Sopronnál belép Magyarország területére a "Berlini gyors" és hozza a "felszabadítást" nekünk mucsai magyaroknak…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média