Ünnepélyes keretek között adták át a Richter Anna díjat Győrik Emese fiatal mentőtiszt bajtársnőnknek és testvérének Ágnesnek, akik egy olyan, kivehető, cserélhető lapokból álló, a mentőruha zsebében elférő könyvecskét terveztek, ami a szabványos eljárásrendek rövidített formáját könnyen hozzáférhetően tartalmazva nyújthat segítséget az ellátási helyszíneken tevékenykedő életmentőknek. A gondosan és áttekinthetően megszerkesztett lapok vízállóak, gyűrődés mentesek, a spirálkapocs pedig 3D nyomtatható. Az újítás tartalma az Országos Mentőszolgálat orvosszakmai stábjának munkájával és támogatásával nyerte el végső formáját. GRATULÁLUNK
#mentők
#veddészreamentőt

Márki-Zay eddig próbálta jobboldali konzervatív politikusnak beállítani magát, de hiába, az igazság előbb-utóbb kibukik:

"Mi a baloldalon..."

Nyugodtan mondhatta volna azt is, hogy mi Ferivel.

A pedagógustársadalom szégyene a DK pártpolitikai feladatait végrehajtó PDSZ!

A PDSZ vagyis a Gyurcsányista Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete most éppen az ellen hergel hogy a tanároknak "…

Az augusztus végén, Kecskeméten megrendezett Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikumának több, tizedik évfolyamos honvéd kadétja is…

Itt a megfejtés: ezt jelenti Márki-Zay szlogenje!

Jelentős rezsinövelést hajtana végre Márki-Zay-Péter, ha hatalomra kerülne - mindez abból az álvitából derült ki, amit Gyurcsánynéval folytatott a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média