“MI A P*** VAN ITT ️ “ - ORDÍTOTT FEL A FÉRJ A HELYSZÍNEN
Nem ébresztette fel férjét az az 50 év körüli, ismert szívbeteg asszony, aki éjjel kérte a mentők segítségét Pest megyében. A nő álmából riadt mellkasi panaszaira és az ágyból kikelve, a nappaliból telefonált azért, hogy kimerült férje tovább alhasson. A mentők perceken belül megérkeztek és megkezdték az addigra kritikus állapotba került asszony ellátását, aki ezalatt sem említette, hogy nem egyedül van a lakásban. A gyógyszeres terápia már csaknem negyed órája tartott a helyszínen, amikor a mit sem sejtő férj felébredt és felesége keresésére indult. Azt, hogy az életmentők vagy az alsónadrágban a nappaliba lépő férfi lepődött meg jobban, nem lehet biztosan tudni, az azonban kétségtelen, hogy senki nem számított a másikra. A helyzet gyorsan tisztázódott, ráadásul az utólag vicces belépőn a beteg nevetett később a legjobban. Az asszonyt végül stabil állapotban, férje kíséretében szállíthatták kórházba bajtársaink. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk! ️🇭#mentők #veddészreamentőt

Favágási gyakorlaton élesítettek a tűzoltók

Az utóbbi hetek, hónapok viharai megmutatták, mennyire fontos, hogy a katasztrófavédelem szakemberei felkészültek legyenek az időjárással összefüggő…

Elképzelt villáminterjú Jakab Péterrel!

-Jakab úr! Megérte minden héten bohóckodni a parlamentben, megérte eladni a pártját Gyurcsány Ferencnek, megérte kiszolgálni a kommunistákat, megérte végleg…

Hiába bohóckodott Jakab, a hírek szerint totális bukás vár rá az előválasztásnak csúfolt Gyurcsány Showban. Feri gazda leszámolt az udvari bolonddal... Így jár, aki Gyurcsány talpát nyalja.

Szevasz…

Azt beszélik, hogy Jakab Péter kizúgott az előválasztás első körében. Legalább így marad egy kis ideje, hogy lufiállatokat hajtogasson meg almákkal zsonglőrködjön. Ugye, ez a bohócok dolga!

🤔Balliberális logika:
☝️Ha felemeled a hangod a közösséged védelmében: gyűlöletkeltő vagy.
👉Ha nem engeded leigázni magad: gyűlöletkeltő vagy.
😮Ha szóvá mered tenni, hogy a multikulturális társadalom…

Erőszakos, fenyegetőző társaság. Újra hazudnak, provokálnak és uszítanak. Semmit sem változtak!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média