VERSET ÍRT BAJTÁRSA A NYUGDÍJBA VONULÓ DEBRECENI MENTŐNEK
Szabó József kiváló mentőgépkocsi vezető bajtársunk, több mint 25 év hűséges szolgálat utánt ma nyugdíjba vonult, ezért a Debreceni Mentőállomás ünnepi váltás keretei között búcsúzott a szakembertől. Bajtársunk könnyezve mondott köszönetet mindenkinek, és büszkén viselte a (Debrecenben már hagyományosnak mondható) ajándék “mentős pecsétgyűrűt” is. Egészséges, boldog nyugdíjas éveket kívánunk!
Tim Attila bajtárs verssel búcsúzott a nyugdíjba vonuló életmentőtől:

Eltelt Józsikám eltelt.
Hiszen nem most volt mikor vonulni kezdtél.
Egyik szemünk sír, a másik nevet
Hogy megadta az élet ezt a kegyet
Hogy pihenni engedi a dolgos két kezed.
Nem lesz több eset
Nem lesz több menet
Nem uralkodik többé feletted az óra
Nem ugrasz a csengőszóra
Csak ma, még egyszer utolsóra.
Ma utoljára hangzik fel a szirénaszó
Ez a magasztaló, szorongató,
Semmihez sem fogható
Harangszó
Ami ma Érted szól
Azt kondítja, hogy egy olyan Ember vagy
Ki kivette a részét
A jóból, a rosszból
Örömből, bánatból
A hideg hajnalból, forró éjszakából
A bizonytalan holnapból
A munkába induló sóhajokból
Elmondja, hogy mégis mindig jöttél
Egyenruhát vettél
Műszakot kezdtél
Mentettél
Tetted a dolgod
Azokért akiknek gondja nem a te gondod
Értük kellett kormányt fognod
Tetted mert ez volt a Te sorsod!
Amikor közénk álltál
Elvarázsoltál, megbabonáztál minket
Néztük mint egy filmet, emelted örömünket
A röhögéstől törülgettük könnyeinket!
Hisz Te voltál a Tippmix királya, kit Fortuna várt karját kitárva
Te voltál a régiségek varázslója
Titkos történetek tudója
Kinek kezében értékké vált
A kés, a könyv, az óra
A mozsár, a feszület
Melyen Krisztus töviskoszorú helyett
Fejkendőt is viselhet.
Most viszont búcsúznunk kell Tőled
Nagy tisztesség volt együtt dolgozni Veled!
Egy hosszú szolgálatnak most nyugalom a vége
Vigyél el minket emlékbe!
Mióta köztünk vagy tudjuk
Bevéstük az elménkbe
Hogy Szabó Józsinak volt igaza!
A jól végzett munkának a jutalom nem prémium…… EZ CSAK PREMIZA!!!
#mentők #veddészreamentőt

Azért írom alá a petíciót, mert nem akarom, hogy a hazánkat újra alkalmatlan emberek tegyék tönkre!

A Gyurcsány Show-t már jól ismerjük: adóemelés, szemkilövetés, fizetős…

Immár harmadik éve szervezte meg a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület, a „Tűzoltás-mentés” Alapítvány és az IPA MSZ Szombathelyi Szervezete az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média