A MENTŐKET SEGÍTI RAJZAIVAL EGY GYŐRI KARBANTARTÓ
Erdélyi Tibor karbantartóként dolgozik az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Műszaki Ellátó Szervezeténél. Életében fontos szerepet játszik, hogy segítsen, adhasson másoknak. Munkáját is ezért szereti a leginkább. A fiatalember szabadidejében festményekről, fotókról készít másolatokat ceruzával. Rajzai között portrék, állatokról készült rajzok, de műalkotásokról készült másolatok is szerepelnek. 2018-ban már volt egy jótékonysági kiállítása. Akkor a Gézengúz Alapítványnak ajánlotta fel a képeinek eladásából befolyt összeget. Második kiállítását tavaly márciusban láthatták volna az érdeklődők, de a koronavírus-járvány miatt le kellett mondania.– Borzasztóan csalódott voltam. Annyira adni akartam – mondta. Hozzátette, most, hogy végre megvalósíthatja a tervét, szeretné, ha ez az esemény még inkább a segítségről szólna. A megnyitó napján az Országos Vérellátó Szolgálat is jelen lesz, így a véradókat is szeretettel várják a kiállításra. A kiállítás időpontja és helyszíne: Likócsi Közösségi Ház udvara, Esztergető utca 12. A megnyitót szeptember 7-én 15.30-kor rendezik, a véradásra pedig 16–19 óra között várják az önkénteseket szeptember 21-ig. ️🇭🇺#mentők #veddészreamentőt

️ELKÉPESZTŐ KÜZDELEM ZAJLOTT MA REGGEL EGY ÚJSZÜLÖTT ÉLETÉÉRT
Hatnapos újszülötthöz kérte hajnalban a mentők gyors segítségét az a fővárosi édesanya, aki a telefonon kapott utasítások alapján…

Szén-monoxid-jelző mentette meg a három hónapos csecsemő életét

A szén-monoxid-érzékelőnek köszönheti életét egy három hónapos csecsemő és édesanyja. A Bors újságírójaként dolgozó Zsuzsanna a napokban…

Mászófal mögül nem tudott kimászni, a tűzoltók mentették ki 🧑👩‍

- És, mi volt ma a suliban?

- Á, semmi...

Na, akkor elmeséljük, mi volt: mászófal mögé szorult egy gyermek Hévízen, a Kossuth Lajos…

Teszt

Szerintetek kiket mentenek ki először a tűzoltók egy iskolában keletkezett tűznél?

És a suliban tartott kisállatok mentésénél vajon milyen szempontokat kell figyelembe venni?

Azt, hogy mennyit…

A nemrégiben elhunyt Simkó Imre nyá. r. alezredes emlékére rendezték meg 2021. szeptember 4-én a „Szikla Szilárd Emlékversenyt” a Nagytétényi lőtéren. Simkó Imre (1939-2021) olimpikon, sportlövő,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média