Vigyázzunk az értékeinkre, figyeljünk egymásra!
Az ünnep velejárója a készülődés, a hangulat, a hó – ha akad –, és természetesen a…
️LEVELET KAPTUNK
️
“Nagyon hálás vagyok az orvosi ügyeletes hölgynek,akivel a mai napon késő délelőtt beszéltem. Végtelenül türelmes és nagyon kedves volt végig és valóban éreztem hogy törődik velem illetve próbál megnyugtatni és segíteni.“Szerencsére” ez volt az első alkalom hogy erre a számra telefonálnom kellett de hihetetlenül nagyot lendített számomra azon, hogy ne féljek segítséget kérni.
Nagyon-nagyon becsüljék meg a hölgyet, hihetetlenül empatikus és professzionális, nem tudom elégszer megköszönni.
Köszönetem az összes hivatásban dolgozónak, akik szívük-lelkük beleteszik a beteg emberek segítésének érdekében. Reménykedek benne ,hogy eljut hozzá ez a köszönőlevél és kívánom hogy még nagyon sokáig tudjon segíteni minket.
Köszönettel, O. F.”
❤️
#mentok #veddészreamentőt #hivatásazéletért
Vigyázzunk az értékeinkre, figyeljünk egymásra!
Az ünnep velejárója a készülődés, a hangulat, a hó – ha akad –, és természetesen a…
Az Európai Uniónak és a tagállamoknak is elkötelezett, saját vezetőkre van szükségük, nem olyan globalistákra mint Ursula, Weber, Merz, Macron vagy Magyar Péter, akiknek nem számít a saját hazájuk,…
️ Kapu Tibor űrhajós támogatja Orbán Viktort. Miért is ne tehetné ezt? 💪🇭🇺
👉 A Molnár Áron Noár nevű színész ember várná el az űrhajós Kapu Tibortól, hogy ne támogassa Orbán Viktort.
👉 Áron
Neked…
A Tisza Párton nevet az internet! Azt kamuzzák, hogy mesterséges intelligencia írta a 600 oldalas megszorító csomagot. Egy frászt!
Ukrajna ismét megpróbálta felrobbantani a Barátság kőolajvezetéket.
Ez már az 5. ukrán támadás! Vizsgálják, mennyire súlyos károkat okozott a robbanás és a tűz.
Kari Geri már megint mások szoknyája mögé bújik..., most Baranyi Krisztinát küldte Orbán Viktorhoz a bajban.
Washington, Budapest és a Vatikán BÉKÉT akarnak, Moszkva csak a saját szájíze szerint egyezne ki, Brüsszel pedig háborúra készülne..., bár csökken a brüsszeli háborús hiénák mozgástere - amerikai-…
Ismét súlyos támadás érte a Barátság kőolajvezetéket!
Most Kapu Tibort gyalázza a noÁr nevezetű gyűlöletpropagandista!