️ Magyar Péternek már nem elég, hogy családokat és vállalkozásokat sodorna veszélybe: megszorítócsomagjában a nyugdíjasokra leselkedő támadások is helyet kaptak.
A baloldali tiszás tervek szerint „az…
️A MENTŐBEN SZÜLETETT LAURA
️
🤰Novemberben egy 38 hetes kismamához riasztották az ercsi mentőgépkocsi bajtársait, aki sűrűsödő fájásai miatt kért segítséget.
Az életmentők perceken belül helyszínre értek és megvizsgálták a kismamát, akivel aztán el is indultak a kórházba, útközben azonban az események felgyorsultak, így a mentő félreállt és bajtársaink felkészültek a szülés biztosítására és az édesanya támogatására.
👶 A mentésirányítás rögtön esetkocsit riasztott a helyszínre, őket azonban a kis Laura nem várta meg, néhány perc múlva hangos sírással érkezett meg mentőápoló bajtársunk karjaiba. Az első sírás pillanata minden jelenlévő számára felemelő volt.
❤️A mentők megvizsgálták és ellátták a babát és a büszke anyukát, amihez rövidesen az esetkocsi egysége is csatlakozott. Laurát és édesanyját végül stabil állapotban szállíthatták kórházba bajtársaink.
🙏 Az újszülöttnek boldog és egészséges életet kívánunk, a szülőknek és a mentésben résztvevőknek gratulálunk!
️ Magyar Péternek már nem elég, hogy családokat és vállalkozásokat sodorna veszélybe: megszorítócsomagjában a nyugdíjasokra leselkedő támadások is helyet kaptak.
A baloldali tiszás tervek szerint „az…
Washingtonban elértük
amit lehetett, decemberben pedig következik
a brüsszeli "csata".
Nem engedjük be a migránsokat és nem vagyunk hajlandóak finanszírozni Ukrajnát, illetve a háborút.
Kiállunk a…
Hallgatva Bohár Dani felvételeit, ahogy megpróbálja eloszlatni a szemmel láthatóan sűrű ködöt a péter magyar által rá uszított Tisza aktivisták fejében, adó-járulék és rezsi ügyben, azt gondolom,…
️Bombahír
️ Kijött a Tisza teljes megszorítócsomagja:
1. SZJA növelése
2. Családi adókedvezmény csökkentése
3. Vállalkozások terheinek növelése
4. ÁFA-emelés
5. Nyugdíjrendszer privatizációja
6.…
Visszaköszönnek az emlékek a múltból
Meghalt Kálloy Molnár Péter!
Isten nyugosztalja!
Hír TV este kilenctől Vezércikk! Móczár Gáborral, Ifj. Lomnici Zoltánnal és Velkovics Vilmossal érkezünk! Kérem tartsanak velünk, izgalmassal témákkal jövünk!
Magyar Péter kiborult. Már a libsi Medián által kérdezettek szerint is a Fidesz nyeri a választást.