️LEVELET KAPTUNK
Néha egy-egy levél többet mond minden statisztikánál. Ezúttal egy bábolnai család osztotta meg velünk, mit jelent számukra az a figyelem és emberség, amit két bajtársunktól kaptak: mi pedig megmutatjuk, kik voltak ők.

“Tisztelt Országos Mentőszolgálat! Szeretném megköszönni a bábolnai mentőállomás két munkatársának, Dávidnak és Mogyinak (akik búcsúzáskor „Trenyákként” mutatkoztak be), hogy édesapámhoz való kiérkezésük során nemcsak szakszerűen, hanem emberileg is példaértékűen szerepeltek!
Édesapám rosszul lett, és bár gyors segítségre volt szükség, amit meg is kaptunk, amit igazán nem fogunk elfelejteni, az az a figyelem és empátia, amit tőlük tapasztaltunk. Olyan természetességgel dolgoztak együtt, hogy szinte szavak nélkül is értették egymást – ezt látni megnyugtató volt számunkra, akik aggódva álltunk körülöttük.
Nemcsak édesapámmal voltak türelmesek és kedvesek, hanem velünk, a család többi tagjával is. Minden mozdulatukból látszott, hogy nemcsak a szakmájukhoz értenek, hanem az emberekhez is. Ma már édesapám jól van, de sok múlott azon, hogy pont ők ketten érkeztek, és ilyen gyorsan, határozottan, mégis emberségesen segítettek neki.

Kérem, továbbítsák ezt a köszönetnyilvánítást az érintett kollégák felé, és amennyiben lehetőség van rá, örömmel vennénk, ha az OMSZ hivatalos Facebook-oldalán is megjelenhetne ez az elismerés, (hiszen szoktunk látni ehhez hasonló tartalmakat is, melyek mélyen megdobogtatják az ember szívét) példát állítva mindannyiunk számára az elhivatottságról és emberségről, amelyet a mentőszolgálat munkatársai nap mint nap tanúsítanak.
Tisztelettel és köszönettel: A hálás családtagok! (K.K.E.-K.B.-K.A)”
#mentők
#veddészreamentőt #hivatásazéletért

Valaki szóljon már a temus messiásnak, hogy Trumpnak fogalma sincs arról, hogy ki ő.

Az ukrán korrupcióellenes hivatalok lecsaptak Zelenszkij elnök üzlettársára!

Ezt nem tudjátok kimagyarázni! Ezeket teljesítené a Tisza Brüsszelnek!

Villáminterjú Magyar Péterrel:
- Elnök úr, valóban könyvet írt, amellyel pályázik a világ legrövidebb könyve versenyre, és amelynek a “Hogyan mondtam igazat” címet adta?
- Igen
- Köszönöm az interjút!!

Mivel Magyar Péter be akarja tiltani az internetes mémeket, asszem, ki kell írni, hogy ez a videó mesterséges intelligenciával készült.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média