️NEGYVEN PERCEN KERESZTÜL KERESTÉK A MENTŐK EGY NEM LÉTEZŐ ÚJRAÉLESZTÉS HELYSZÍNÉT

Augusztus elején érkezett a bejelentés a Központi Irányító Csoporthoz, miszerint egy fővárosi férfi kér segítséget idős édesanyjához, aki rosszul lett. Mentésirányító bajtársunk azonnal betegvizsgálatra instruálta a bejelentőt, aki azt mondta, édesanyja nem vesz levegőt.

Rutinos mentésirányító bajtársunk azonnal mentőgépkocsit és mentőtisztikocsit riasztott a helyszínre, miközben az újraélesztés lépéseire instruálta férfit, aki elmondása szerint követte is az utasításokat. Néhány perc múlva azonban a bejelentő bontotta a vonalat, mondván hogy megérkeztek a mentők.

Ekkor azonban kivonuló bajtársaink jelezték a mentésirányításnak, hogy a jelzett helyszínen nem találják a beteget. Ezt követően mentésirányító bajtársunk visszahívta a bejelentőt, aki ekkor azt mondta, hogy csak az ablakból látta bajtársainkat, de rossz helyen mentek be.

A mentésirányító további hosszú percekig igyekezett a cím pontosításával a beteghez irányítani az életmentőket, mire a bejelentő ismét azt állította, hogy már odaértek bajtársaink és megint letette a telefont.

A mentők összesen 40 percet töltöttek a beteg felkutatásával, mire biztossá vált, hogy vaklármáról van szó és valójában nincs szó újraélesztésről. A Mentőszolgálat az esetet követően a szükséges jogi lépéseket megtette!

#mentők #veddészreamentőt #HivatásazÉletért

Kollégáink szeptember 1️⃣6️⃣ és 2️⃣2️⃣ között az egész országban ellenőrzik a menet közbeni mobiltelefon használatát és minden olyan cselekményt, ami az elektronikus eszközök kezelése miatt elvonhatja…

️ Fontos levelet írt a miniszterelnök: ettől minden lipsi hanyat fog esni!

👉👉👉 A háztartások megtakarítási rátája 2025 első negyedévében Magyarországon volt az ötödik legmagasabb az unióban!

A…

Döbbenet: A diplomások negyven százaléka nem bír el egy bonyolult vagy hosszabb szöveggel !

️Ennyit az értelmiségi gőg létjogosultságáról – az se vidám, hogy a legfeljebb nyolc általánossal…

Miért próbálnak leszámolni világszerte a patrióta vezetőkkel?

Csehországtól Amerikáig, Németországtól Szlovákiáig merényletek sorát követik el politikusok, történetesen az új jobboldal képviselői…

️ Fontos levelet írt a miniszterelnök: ettől minden lipsi hanyat fog esni!

👉👉👉 A háztartások megtakarítási rátája 2025 első negyedévében Magyarországon volt az ötödik legmagasabb az unióban!

A…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média