SZERETETT BAJTÁRSUNKTÓL BÚCSÚZUNK

Elhunyt Lendvai Rezső, nyugalmazott mentőtiszt bajtársunk, aki közel 40 éven át volt bajtársi közösségünk tagja. Lendvai bajtárs egy életre szóló hivatásnak tekintette az életmentést, a kötelező tanulmányok – mentőápolói, majd mentőtiszti képesítés – mellett betegjog, ellátott jogi, valamint egészségügyi közvetítői képzéseken gyarapította ismereteit.

Hivatása – az oxyologia – művelése mellett a laikus elsősegélynyújtás oktatását és kiterjesztését is szívügyének tekintette. Meggyőződése volt, hogy a segítség igényének felismerése és néhány elsősegélynyújtó beavatkozás már óvodás korban is tanítható.

Élményekben, értékekben gazdag életében minden érdekelte, ami mindennapjainkat szebbé, emberibbé teheti. Szinte lehetetlen felsorolni, hogy a „civil” szférában még hol és hány helyen tevékenykedett: aktív részese volt a szombathelyi egyház működésének és az egyháztörténettel kapcsolatos kiadványok szerkesztésének. A Máltai Szeretetszolgálat tagjaként magas színvonalú, bensőséges elsősegélynyújtási konferenciák szervezésében és lebonyolításában vett részt, amelyek egyik alapító tagja volt. Szakszervezeti titkárként évtizedekig képviselte a dolgozók érdekeit, fő feladatának a munkahelyi problémáik humánus megoldását tekintette.
Lendvai Rezső nélkülözhetetlen közreműködője volt a mentésügyi konferenciáknak, a Büki Őszi Szimpóziumoknak. Szakmai rendezvények ismert és elismert előadója volt, számos kiadvány, könyv és ismertető megírásában és szerkesztésében vett részt.
Amikor segíteni kellett, nem ismert lehetetlent! A romániai forradalom idején társaival segélyszállítmányt vitt az országba, nem törődve a veszéllyel.
Családja, felesége és lányai mindenben támogatták.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média