️MEGHATÓ LEVELET KAPTUNK
“Kedves Mentőszolgálat! Ma túl estem életem első segélyhívásán. Gyöngyösön a munkahelyem előtt rosszul lett egy férfi. A kollégája hozzám szaladt be segítséget kérni, én hívtam ki a mentőt. A hívástól számított 10 perc alatt a helyszínen volt az autó. A diszpécserük kiérkezésükig végig vonalban tartott és érdeklődött a beteg állapotáról, nekünk, helyszínen lévőknek pedig segített a teendőkben.

Mikor letettük a telefont, elsírtam magam. A stressztől, a megkönnyebbüléstől és talán az emberi múlandósággal való szembesüléstől. Bár ez esetben stabil állapotban szállították a férfit a kórházba.
Bocsánat, hogy ezzel az üzenettel raboltam a drága idejüket, csak szeretnék köszönetet mondani a munkájukért❤️”
❤️
#mentők
#veddészreamentőt #HivatásazÉletért

Ennyi! Tudjuk propaganda és hazugság javaslom a TSZ szekta hívőknek a 33% os mindenszarhívő kártya bevezetését azonnal! Köszönöm

Ha a Tisza Párt kezébe kerülne a kasszakulcs, akár több mint százezer forinttal is csökkenne egyesek nettó fizetése, például az informatikusoké és a szakorvosoké. A kiszivárogtatott adótervek szerint…

REAKCIÓVIDEÓ arra, hogyan vennének ki Magyar Péterék több százezer forintot minden magyar ember zsebéből a TISZA-adóval. Kommentben megtaláljátok!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média