️SZABADNAPOS MENTŐÁPOLÓ BAJTÁRSUNK MENTETTE MEG EGY NŐ ÉLETÉT HAJDÚ-BIHAR VÁRMEGYÉBEN

A napokban éppen boltba indult szabadnapján Nagy Norbert, hajdúböszörményi mentőápoló bajtársunk, mikor észrevette, hogy tömeg gyűlt össze egy földön fekvő hölgy körül.

Azonnal odasietett és megvizsgálta a beteget, aki ekkor már nem lélegzett.
Norbert azonnal megkezdte az újraélesztést, miközben értesítette a mentésirányítást.

Rövid időn belül több mentőegység is érkezett a helyszínre, így közösen folytatódott az életmentés, ami az összehangolt csapatmunkának és az időben megkezdett szakszerű ellátásnak köszönhetően végül 20 perc után sikerre vezetett és a beteg keringése visszatért. A nőt helyszíni ellátást követően stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

🙏 A betegnek mielőbbi felépülést kívánunk! Nagy bajtársnak és a mentés minden résztvevőjének szívből gratulálunk!

❤️🇭
#mentők
#veddészreamentőt #HivatásazÉletért

Brüsszel fokozná a Magyarorország elleni fellépést!

Az Európai Bizottság új költségvetési javaslata szorosabban kötné az uniós források kifizetését a jogállamisági feltételekhez, kifejezetten…

A német AfD vezetője, Alice Weidel Orbán Viktorról és Magyarországról: Orbán jól végzi a munkáját. Ha ezért megbüntetik, akkor az Európai Uniónak vége. #demokrácia

☝️Nézzük a tényeket.
👉 A rendszerváltás óta a 3 legjobb kormányzati ciklusból 3 Orbánhoz kötődik. 1998-2002. és 2010-2018.
👉 Ha nem jön a Covid és a libsi politikusok által kiprovokált háború, a…

Isten veled, Kathi Béla…
Aki csak ismerte a neved, tudta: erőből, kitartásból, küzdeni tudásból mindig példát mutattál.

Nemcsak izmokat építettél, hanem hitet, önbizalmat és közösséget is. Hatalmas…

️Magyar Péter vs. Dopeman
~Rossz nyelvek azzal vádolják gyakran Magyar Pétert, hogy kábítószerezik.
~Magyar Péter drogosnak nevezte tegnap Dopemant.
~Dopeman kihívta MP-t egy nyilvános drogtesztre.

Európának rossz üzlet amerikai fegyverkészéleteket finanszírozni.

👉 A legfrissebb elképzelés szerint, az USA létrehozna egy állami alapot, amelybe az európaiak dollármilliárdokat utalnának Ukrajna…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média