️OTTHONSZÜLÉS SZOLNOKON

🤰Egy 25 év körüli 39 hetes kismamához kérték a mentők gyors segítségét a napokban Szolnokra. Az édesanya és férje már éppen kórházba akartak indulni, amikor a fájások sűrűsödni kezdtek, így végül tárcsázták a segélyhívót.

Mentésirányító bajtársnőnk rögtön több mentőegységet riasztott, miközben kikérdezte a kismamát és a szükséges előkészületekre instruálta az apukát.

Bajtársaink perceken belül helyszínre értek, megvizsgálták a nőt, majd úgy ítélték, hogy már valóban nincs idő kórházba sietni és felkészültek a szülés levezetésére.

👶 A fiatal édesanya a mentők segítségével rövid időn belül életet adott első gyermekének, egy egészséges kislánynak.
Az újszülöttet és büszke anyukáját helyszíni ellátást követően stabil állapotban szállították kórházba bajtársaink.

🙏 A babának boldog és egészséges életet kívánunk, a szülőknek és a mentésben résztvevőknek gratulálunk!

❤️🇭
#mentők
#veddészreamentőt #HivatásazÉletért
(képünk illusztráció)

️ Asszisztált öngyilkosság helyett emberközpontú ellátás!
Az Axioma Központ legutóbbi tanulmánya szerint a méltóságteljes életvégi gondoskodás kulcsa nem az eutanázia legalizálása, hanem a hospice-…

Csütörtök hajnaltól a legmagasabb fokozatú hőségriasztás lép életbe az ország egész területén!

Az országos tisztifőorvos 2025. július 24-én (csütörtök) 00:00 órától harmadfokozatúra emeli és…

Majka azzal vádol bennünket, hogy mi nem tudunk a fiatalokkal beszélni...

Ami engem illet: 37 éves vagyok, a szocializmus legvégén születtem, felnőtt utánam egy olyan generáció, amelyiknek annyiból…

Nem igaz, hogy csak a leggazdagabbak tudnak félretenni!2010 óta a lakosság államadósság-finanszírozásban való részesedése 3 százalékról 20 százalékra nőtt – a kamatok…

nem voltam én soha olyan különösebben rocker arc, de Ozzy az Ozzy. ezért követtem a pár héttel ezelőtti búcsújukat is, ami egy ünnepe volt a zenének, számos más fellépővel együtt. ezért követtem a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média