️SZÁZAK KERESTEK EGY ELTŰNT GYERMEKET BARANYA VÁRMEGYÉBEN

🤝 Vasárnap délután egy emberként fogott össze egy Baranya vármegyei település és a közelből érkező elhivatott önkéntesek egy 4 éves kisfiú felkutatása érdekében, aki otthonából kóborolt el.

A gyermek keresésére több százan gyűltek össze, köztük rendőrök, polgárőrök, katonák, speciális mentők, civilek.
A Határszél Egyesület tagjaként Bíró Zsolt, siklósi mentőtechnikus bajtársunk és családja is rögtön csatlakozott a kisfiú felkutatásához.

❤️ Bíró bajtárs így számolt be a történtekről:
"A felhívást olvasva a feleségemmel és 2 gyermekemmel azonnal a helyszínre siettünk, hogy részt vegyünk a keresésben. Berkesdre érkezve jelentkeztem a kutatást vezető rendőrnél. A keresés elhúzódott, majdnem 10 órán át tartott. Nem sokkal éjfél után civilek hallották meg a gyermek hangját, közel 4 kilóméternyi távolságban az otthonától, az erdőben. A kimentéséhez terepjáróval érkeztem. A kisfiú ekkor már nagyon fáradt volt, kihűlt. Az első betegvizsgálatot, szárazra törlést és lehűlésvédelmet követően stabil állapotban adtam át a bajtársaimnak, akik mentővel kórházba szállították."

🙏 A kisfiúnak mielőbbi felépülést kívánunk, a kutatásban és a mentésben résztvevőknek szívből gratulálunk!

❤️🇭
#mentők
#veddészreamentőt #HivatásazÉletért

A Magyar Honvédelem Napját ünnepeljük a HadERŐ műsorában is!

A litvánok 17 százaléka nem képes kellő mértékben felfűteni otthonát és 23 százalékukkal előfordult az elmúlt egy évben, hogy anyagi okból nem tudta befizetni a rezsiszámláit.
Vajon ők is így…

Túl drága a benzin Európában.

👉 Az üzemanyagok központi erőforrások, amelyek – a szállításon keresztül – szinte minden termék árába beépülnek.
👉 Ahhoz, hogy az EU javítsa versenyképességét, az…

Félelem és reszketés az átláthatóságtól

A közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat ellen már a benyújtás pillanatában dezinformációs kampányt indítottak. A leghangosabban azok a szervezetek…

Van valami a HOLDON, ami minden nagyhatalomnak kell! És ebből baj lesz!
Az űr az új, meghódításra váró vadnyugat? Mi lesz, ha Kína elfoglalja a Holdat? Ki fogja a jövőben ellenőrizni a Föld és a Hold közötti térségeket?

Peking megállapodást írt alá Moszkvával egy állandó…
ERRE hogyan lehet regálni?
De komolyan.

- a Harcosok Klubja egyértelmű kudarc. senki sem foglalkozik vele, ez megpecsételte a sorsát. ilyen nincsen is, úgy értem, nincs és nincs lesz.

- dúdolt üvöltve a taxisom.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média