️ÉLETMENTÉS A SPORTCSARNOKBAN

️ Múlt héten egy Győr-Moson-Sopron vármegyei sportcsarnokban focizott egy baráti társaság, amikor egyikük hirtelen összeesett.

A kétségbeesett csapat azonnal az 50 év körüli férfi segítségére sietett. Mentőt hívtak, majd mentésirányító bajtársunk segítségével megvizsgálták barátjukat, aki már nem lélegzett.

🤝 A mentésirányító azonnal több egységet riasztott a helyszínre, miközben az újraélesztés lépéseire instruálta a bátor bejelentőket, akik pontosan követték az utasításokat.

Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerre vezetett és a férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

❤️ Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!

❤️🇭
#mentők
#veddészreamentőt #HivatásazÉletért

Büszkék vagyunk

Demeter Attila szegedi tűzoltó a közelmúltban megrendezett Intézményi Tudományos Diákköri Konferencián átvette a legjobb dolgozatért és a legjobb előadásért járó díjat. Kiemelkedő…

Petit ma Miskolcon várták, el is küldték hangosan a ….! Egy gyermekotthonból a hátsó ajtón akart kiszökni, de az sem sikerült.

️ Ha Debrecenben helyet akar magának és pártjának, azt nem az…

ezek a kétes egzisztenciák, a Petykó-félék, akik ilyen szívük mélyén Fawkes meg Martin Luther King utódainak gondolják magukat, dacolnak az önkénnyel, azt mondják, kiállnak elveikért, azt állítják,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média