️NÉVTELEN KÖSZÖNET ARANYOZTA BE DEBRECENI BAJTÁRSAINK NAPJÁT

Múlt héten Debrecen belvárosába kérték a mentők gyors segítségét egy idős asszonyhoz.

Kiérkező bajtársaink a nő lakásán megvizsgálták a beteget és stabilizálták állapotát, majd el is indultak vele a kórházba, a mentőautóhoz érve azonban egy furcsa csomagot vettek észre szélvédőn.

❤️ A beteg mentőbe helyezését és rögzítését követően mentőtechnikus bajtársunk megnézte az autóra helyezett meglepetést, ami nagy mosolyt csalt az életmentők arcára.

🙏 Egy ismeretlen személy helyezte el a mentőknek az apró ajándékot, amihez néhány sort mellékelt megköszönve bajtársaink áldozatos munkáját. A kedves gesztus nagyon meghatotta a mentőegységet, akik végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a beteget.

❤️
#mentők
#veddészreamentőt #HivatásazÉletért

A tegnapi nap folyamán a Szuverenitásvédelmi Hivatalban fogadtam az Európa Tanács delegációját: George Papandreou volt görög miniszterelnököt, Eerik-Niiles Kross és Matthieu Monin jelentéstevőket.

Újabb libsi mítosz dől meg!
A 2023-as egy főre eső, vásárlóerő-paritáson számolt GDP tekintetében nem csak a bolgárok és a görögök, de a lettek, szlovákok és horvátok is mögöttünk vannak.
Kommentben a…

Miért tapsolnak a HÁBORÚNAK Magyar Péterék? Tudják, hogy küszöbön a VILÁGHÁBORÚ? Vukics elemez!
A Tisza Párt európai parlamenti képviselői ukrán zászlós pólóban állva tapsolták Zelenszkij elnök beszédét, amelyet a háború kitörésének 1000. napján tartott az EP rendkívüli ülésén. Ezzel…
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média