Újabb mérföldkő: tegnap először nyert AfD-s politikus polgármester választást a Berlint körülölelő Brandenburg tartományban.
Egész Európában a PATRIÓTA politikáé a jövő, nem a brüsszeli báboké!
Gábor kálváriáját egy barátján keresztül ismertem meg. Kollégáink által jogsegélyt biztosítottunk Gábornak. Mint a Fidesz választókerületi elnöke, jeleztem a problémát a Fidesz vezető politikusainak és segítségüket kértem az ügyben, hogy járjanak közben Lázár Jánosnál, hogy ő, mint érintett, segítse elő a vitás kérdések mihamarabbi, méltányos és jóhiszemű rendezését. Továbbá azt is felajánlottam, hogy amennyiben szeretne velem is beszélni Lázár János, nyugodtan keressen meg, azonban ilyen megkeresés hozzám nem érkezett.
Gábort mindvégig támogattuk minden felmerülő kérdésben. Mivel Gábor eltökélt keresztény-konzervatív gondolkodású ember, személyes döntése az volt, hogy a választási kampányban nem kívánja exponálni az ügyet, és személyes és jogosnak vélt sérelmei ellenére nem kívánja rombolni a jobboldal választási esélyeit. Úgy vélem az, hogy Gábor úgy védte közös ügyünket, hogy saját legalapvetőbb személyes érdekeit is félretette, mindenképpen emberi nagyságáról, hitelességéről tanúskodik.
Meggyőződésem, hogy karrierjük idején minden politikusnak vagy velük kapcsolatba hozható személyeknek, üzletfeleiknek lehetnek jogvitái magyar állampolgárokkal , ám azok rendezése és kezelése során jóhiszeműen és példamutatóan kell eljárni.
/posztok.hu
️A…

Interjút adtam a
Az új Országgyűlés megalakulásával új fejezet kezdődik. Ellenzékben készen állunk az együttműködésre, de ki fogunk állni a nemzeti
érdekek védelmében
️

️Szegedi VSE – Csepel SC 2-3
❤️Szép volt, fiúk! Hajrá, Csepel!
