A magyarok 95%-a elutasította Ukrajna gyorsított uniós tagságát. Mert meg akarják védeni a gazdáinkat, a családjaink biztonságát és Magyarország békéjét. A mi nemzeti kormányunk pedig azt teszi, amire…
Az Apollo–8 volt az a küldetés, amely a legtöbb „elsőséget” zsebelte be az űrhajózás történetében. Nemcsak ez volt az első emberes utazás egy másik égitesthez, de a legénység – Borman, Lovell és Anders – érte el először a második kozmikus sebességet is. A Hold körüli 20 órás keringés alatt az űrhajósok olyan látványban részesültek, amiben korábban senki: saját szemükkel láthatták a Hold sötét oldalát és a távoli, gömb alakú Földet. Az út egyik legmeghatóbb pontja az az élő karácsonyi tévéadás volt, amelyben a Holdról elküldött első közvetítés során a Teremtés Könyvének sorait olvasták fel a Bibliából.
Hogy ez miért aktuális?
Mert az SLS rakéta már a indítóálláson áll és zajlanak az üzemanyag feltöltés tesztjei, hogy aztán majd pár héten belül elindulhasson a NASA Aremis II missziója, amely szinte az Apollo-8 küldetést hivatott reprodukálni. A célok is hasonlóak. Tesztelni a technológiát, annak érdekében, hogy az emberiség visszatérjen a Holdra.
Nemsokára bátor legénységével a fedélzetén a Hold felé fog száguldani az Artemis II küldetést végrehajtó űrhajó.
Ám addig is van időnk felidézni az első olyan űrmisszió startját - Apollo 8 - , amely űrhajósokkal a fedélzetén elsőként érte el a Holdat.
A magyarok 95%-a elutasította Ukrajna gyorsított uniós tagságát. Mert meg akarják védeni a gazdáinkat, a családjaink biztonságát és Magyarország békéjét. A mi nemzeti kormányunk pedig azt teszi, amire…
Most akkor az oroszok vagy az ukránok mellett állunk a háborúban? Egyik sem! Mi Magyarország mellett állunk!
Töltsük ki a Nemzeti Petíciót! Ne hagyjuk, hogy a magyarok pénze az ukránoknál landoljon! Állitsuk meg Brüsszel terveit!
Béke❤️FIDESZ
Háború
Tisza Párt
Az a megtiszteltetés ért ma, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem címzetes egyetemi docensi kinevezését vehettem át a rektor úrtól. „Tanulni annyi, mint élni” – mondta Márai Sándor. Tanuljunk,…
A Gondoskodáspolitikai Tudományos Tanácsban ma már 8 egyetem vesz részt. Az elmúlt években sikerült megújítani a szociális gondoskodás egyetemi képzését.
A gondoskodáspolitika szakot az idei tanévben…
Még egy lépéssel közelebb…
️
Míg a baloldal és Brüsszel megszüntetné a rezsicsökkentést, a magyar kormány cselekszik: januárban minden háztartás számlájának 30 százalékát átvállalja. Rezsistop nélkül a költségek 30–40 százalékkal…
Megígértük, és most a megyei jogú városokkal alá is írtuk az együttműködési megállapodást az iparűzési adó többletbefizetésének részleges visszatérítéséről.
Megvédjük Magyarország energiabiztonságát és megvédjük a rezsicsökkentést!