👶 Óriási utat tettek meg a bölcsődei dolgozók 2010 óta. Akkoriban egy megalázóan alacsony, bruttó 137 ezer forintos átlagbérrel szúrták ki azoknak a szemét, akikre a legféltettebb kincseinket bízzuk. Mára ez a korszak véget ért: a fizetések az ötszörösére nőttek, és elérték a bruttó 700 ezer forintos szintet.

Az idei év újabb fontos állomás ebben az építkezésben. Januártól már az ágazat mind a 15 ezer munkavállalója magasabb fizetést visz haza.

△ A szociális ágazatban dolgozó 12 ezer munkatárs bére 15 százalékkal emelkedik.
△ A felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők pedig a pedagógusok bérrendezésével párhuzamosan kapnak 10 százalékos emelést.

Pontosan tudjuk, hogy a családok támogatása ott kezdődik, hogy biztonságban tudhatják a gyermekeiket. Ehhez pedig olyan szakemberek kellenek, akiknek a munkáját az állam is elismeri. Míg korábban a baloldal alatt csak a kivéreztetés jutott nekik, nálunk a bölcsődei dolgozók anyagi biztonsága is prioritás.

Mert a gyermekeink jövője a biztos és stabil alapoknál kezdődik!

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Döbbenet.

Bűnözőkkel akarnak félelmet kelteni – ezt hívják „szeretetországnak”.

Mi nem a megfélemlítésben hiszünk, hanem abban, hogy egymásra vigyázva erősebbek vagyunk.

A provokáció nem erő, csak…

Mély megrendüléssel értesültem Fenyő Miklós haláláról.

A zene, a rock and roll nála nem puszta műfaj volt, hanem közösségépítő erő: egy olyan nyelv, amelyet mindenki egyformán értett, és ami…

Brüsszel 2027-ben Ukrajnát már fel akarja venni az EU-ba.

Beszéljünk őszintén ennek a következményeiről:
👉 Az ukrán csatlakozás nem erősíti Európát, hanem gyengíti: gazdaságilag, politikailag és…

A politikában a bizalom a legfontosabb.

A Tisza Pártból kivált szakértő, Csercsa Balázs, dokumentumokkal alátámasztott tényekről beszélt.

Elmondta, hogy Magyar Péter nem mond igazat, és hogy Tarr…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média