Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Washingtonban vett részt a Nemzetközi Valutaalap tavaszi közgyűlésének plenáris ülésén. A magyar jegybank elnöke hangsúlyozta, hogy a világkereskedelmi…
Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Washingtonban vett részt a Nemzetközi Valutaalap tavaszi közgyűlésének plenáris ülésén. A magyar jegybank elnöke hangsúlyozta, hogy a világkereskedelmi…
Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Washingtonban arról beszélt, hogy Magyarország abban érdekelt, hogy a világban kialakult kereskedelmi feszültségek oldódjanak és csillapodjanak,…
A Budapest Park évről évre megújul. Idén is rengeteg változtatást tapasztalhatnak majd a koncert kedvelők, mind a helyszínt, mind a kínálatot érintőleg. Videónkban beszélgettünk a szervezőkkel,…
Újdonsült Európa-bajnok cselgáncsozónk a podgoricai sikere után értékelt az NS-nek. 

„Akkoriban össze voltam törve, és ez az ajánlat teljesen megváltoztatta volna az életemet.” 

A diósgyőriek középpályása beszélt felelősségvállalásról, eredménytelenségről, valamint az Újpest elleni…
„Bravó, piros-feketék!” – írta a Facebookon a külgazdasági és külügyminiszter. 
„Na de mi van azokkal a háttéremberekkel, akik naponta küzdenek azért, hogy a csapatuk elérjen valami nagy célt,…