A Községek és Kistelepülések Szövetsége a legaktívabb stratégiai partnerünk a Magyar Falu Program végrehajtásában.
Rendszeres vendégei vagyunk a szakmai fórumaiknak, és mindig hasznos ötletekkel…
Pillanatképek // Moments
IEC 2021
A Községek és Kistelepülések Szövetsége a legaktívabb stratégiai partnerünk a Magyar Falu Program végrehajtásában.
Rendszeres vendégei vagyunk a szakmai fórumaiknak, és mindig hasznos ötletekkel…
️ A Hetek Podcast első meghívott vendégeként lehetőségem volt részt venni egy izgalmas beszélgetésben.
Elmondtam, hogy a hegemón világrend megbomlásával a Nyugat geopolitikai súlya egyértelműen csökken…
Igazi ajándék a miniszternek! Pethő Ferenc professzor úrtól a Nemtudom szilva fajta új klónjának terméséből kaptam egy kis ízelítőt .
Ez a mi hazánk, ez a mi életünk, nincs nekünk másik, ezért küzdeni fogunk érte a végsőkig és nem adjuk fel soha!
Napló/1362: Országos malomjáték bajnokság a Népfőiskola Kölcsey házában. Kiemelkedő egyénisége ennek a sportjátéknak a többszörös Európa-bajnok Bándy György, akivel a jövőt is terveztük.
A The New York Times szerint a pápa ma Romániában járt, a BBC pedig azt szűrte le a pápa budapesti útjáról, hogy Ferenc pápa a leselkedő antiszemitizmusról beszélt budapesti látogatása alkalmából.…
Tegnap Csengerben, Dr Nagy István agrárminiszter úrnak megmutattuk parókus atyával az országban egyedülálló módon, az egyetlen Makovecz Imre által tervezett…
️
️
️Babaillat, gügyögés
A legkisebb unokahúgom, Panna Zsuzsanna 🙏❤️
A családbarát kormányzás azt jelenti, hogy gondolunk a nyugdíjasokra és igyekszünk az életüket könnyebbé tenni! Ezért is dolgozunk nap mint nap! #nyugdíj #nagymama #nagypapa