Washington, péntek hajnal. Pár óra és indul a tárgyalás Trump elnökkel. Lesz mit megbeszélnünk.

Donald Trump újraválasztása óta a magyar-amerikai kapcsolatok kilőttek. Magyarország előtt újra kinyílt minden ajtó Washingtonban. A globalista-balos médiavilág közben újra és újra igyekszik bebizonyítani, hogy mindez nem lehetséges. Nem értik a lényeget.

A magyar-amerikai kapcsolatok felívelése nincs kitéve a napi politika szeszélyeinek. Annál sokkal stabilabb alapokra épült.

Nekünk, magyaroknak 10 éve azt mondják a globalisták, hogy amit a migráció ügyében teszünk, az rossz. A migrációt megállítani embertelen, a határainkat megvédeni pedig bűn. Brüsszelből újabban büntetnek is érte, napi egymillió euróra. Aztán jött Donald Trump, és kimondta, hogy igazunk van.

Azt is mondják évek óta, hogy a keresztény értékek és a hagyományos családok mellett kiállni ódivatú és helytelen. Aztán jött Donald Trump, és kimondta, hogy igazunk van.

Három éve hallgatjuk azt is, hogy a béke mellett kiállni árulás, és aki megteszi, az orosz-párti és Putyin bábja. Aztán jött Donald Trump, és kimondta, hogy igazunk van.

No migration!
No gender!
No war!

Ez a közös alap, amelyre építve újra naggyá tesszük a magyar-amerikai kapcsolatokat.

Eddig több mint félmillióan küldték vissza a Nemzeti Konzultációt és mondták el véleményüket a Tisza párt Brüsszelből erőltetett adóemelési terveiről.

A mi álláspontunk egyértelmű: meg kell őrizni a…

Washingtonban, a Trump elnökkel való tárgyalás előtt posztolt közösségi oldalán a magyar miniszterelnök, aki szerint Donald Trump újraválasztása óta a magyar-amerikai kapcsolatok felívelése nincs…

Erkel komponálta a magyar nemzeti himnusz zenéjét 1️⃣8️⃣4️⃣4️⃣-ben, Kölcsey Ferenc versére, mely azóta is nemzetünk identitásának egyik legfontosabb szimbóluma.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média