Sosem értettem, miért azokat ünnepeljük, akiknek születésnapjuk van, s miért nem azokat, akik megszültek bennünket. Köszönöm, Anyukám!

Az ellenzéki politikusok és az ellenzéki média azt a látszatot próbálja meg kelteni, hogy nem történt semmi az egészségügyben az elmúlt 15 évben. Pedig igenis van mire büszkének lenni

Új betegágyak és…

LEGO kiállításnak adott otthont a Hungarikum Liget Kölcsey háza.

Újabb „tényfeltáró misszióra” indul a LIBE bizottsága – ezúttal Szlovákiába.

ℹ Állításuk szerint a látogatás célja, hogy felmérjék a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok helyzetét az…

1 600 000-en már kitöltötték. Ha még nem tetted meg, töltsd ki te is️Ennyi.

A korrupt globalista baloldali hálózatot le kell törnünk, és le is fogjuk törni. Más megoldás nincs, ugyanis ez a hálózat jelenleg béklyóba köti a normális politikai diskurzust a nyugati világban.…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média