Kormányzati Igazgatási Értekezlet a szorosabb együttműködésért. 
Aki kardot ránt, az kard által vész el. Menczer Tamás jól tette, amit tett, a hőbörgőkkel csak a saját nyelvükön lehet beszélni.
Kormányzati Igazgatási Értekezlet a szorosabb együttműködésért. 
Megnyitottam a Patrióta-frakció ülésének második napját a Parlamentben.
Brüsszelből helytartókat akarnak a nyakunkba ültetni. De mi ki fogunk állni magunkért, és küzdeni fogunk.
Ma a magyar külpolitikai stratégia három kifejezés köré összpontosul. Ez a három kifejezés pedig a béke, a nemzeti szuverenitás és a gazdasági semlegesség.
Hogyha ezt cselekvésekre akarom lefordítani,…
Orbán Viktor: a legjobb helyre mentem megerősítésért.
Orbán Viktor: nincs más választásunk, minthogy Brüsszel ellenzékeként kell dolgoznunk.
Ez a brüsszeli kormánykoalíció ránk akarja erőltetni az akaratát minden kérdésben. A családvédelem vagy…
🎅 Szent Miklós, a kereszténység egyik legismertebb szentje, aki jótékonyságáról és csodás tetteiről vált híressé.
Mikulás ünnepe, amely Szent Miklós napjára, december 6-ára esik, a jóság, a szeretet…
🎅 Megérkeztek a Mikulás-csomagok a Bethesda Gyermekkórház kis betegeinek!
Immár évek óta hagyomány, hogy Mikulás napja alkalmából a KDNP országgyűlési képviselői ajándékokkal kedveskednek a…
Háborúpárti paktumot kötöttek az EP-ben. #fidesz
Rendkívül érdekes beszélgetés után Hojdák Gergellyel, a BeszÉLJ! Egyesület, a beszédzavarral élők (dadogók és hadarók) elnökével.