A megválasztott amerikai elnök új esély a békére!
️
Aki volt katona, és állt őrségben, az pontosan tudja, hogy az éjszaka mindig a hajnal előtt közvetlenül a legsötétebb. Most is így állunk. Ez a legsötétebb óra, amiben vagyunk. Már csak két hónap, és akkor hirtelen be fog köszönteni a hajnal, de addig ebben a korábbinál is sűrűbb sötétségben fogunk élni. A háború két legveszélyesebb hónapja következik.
Trump elnök úr győzelmével a béke kézzelfogható közelségbe került, de a távozófélben lévő amerikai demokraták láthatóan egy súlyosabb örökséget akarnak az elnökre hagyni, mint amilyen a helyzet volt az elnökválasztás győzelmének pillanatában.
Ilyenkor kell észnél lenni. A mi sorsunk közvetlenül is tétje ennek a háborús konfliktusnak, ezért mi meggondoltan, kiszámíthatóan, tervezhetően és higgadtan fogunk cselekedni.
Ha az amerikaiak kiszállnak az ukránok mögül, akkor Európa nincs abban a helyzetben katonai értelemben, hogy a siker leghalványabb esélyével is támogathassa Ukrajnát. Ez is arra a gondolatra vezet bennünket, hogy ezt a két hónapot kell okos, higgadt politikával túlélni.
A megválasztott amerikai elnök új esély a békére!
️
Egykori, polihisztor kollégám köszöntése a Ludovikán 
Örömmel tettem eleget a korábbi alkotmánybíró társam, Dr. Horváth Attila könyvbemutatójára kapott meghívásnak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.…
Határaink többé nem hátráltatnak!
Hazánk európai uniós elnökségének egyik nagy sikerét értük ma el: január elsejétől a szárazföldön is megszűnik a schengeni határ Románia és Magyarország között.…
Találkozásról találkozásra
️
Kézfogásról kézfogásra!🤝
Magyarország meg tudja csinálni!
Ez fog történni
️
Mindent elveszíthetünk
️
A válságok korában élünk, ilyen helyzetben rendkívül fontos, hogy egyetértési pontokat alakítsunk ki és közösen döntsünk a céljainkról.
Ezért indítottunk nemzeti konzultációt.
Brüsszel a háború…
Magyarország történelmet ír!
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2026. szeptember 11-13. között első alkalommal Budapesten rendezi meg az atlétikai világdöntőt, ahol kizárólag olimpiai bajnokok,…
Nemzeti konzultáció az új gazdaságpolitikáról. 👍⛑
Várpalota, 2024. november 21. 



Kulturális érdekesség az idei évi ENSZ klímacsúcsról. #COP29