Két-három éven belül egymillió forint lehet az átlagjövedelem. Magyarország meg tudja csinálni!

Amihez a Momentumnak több év kellett, azt a tiszások pár hét alatt összehozták. Sikerült határon túli magyar politikus ellen kampányolniuk.

Arról van szó, hogy Vicsek Annamária vajdasági magyar…

MA VAN...az állatok világnapja. 🐕🐱
1226-ban ezen a napon halt meg Assisi Szent Ferenc a ferences rend alapítója, az állatok védőszentje, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent…

A ma reggeli Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent egy nyílt levél, melyben három keleti tartomány eddigi és leendő miniszterelnökei, nevezetesen a CDU-s Michael Kretschmer, Mario Voigt, illetve…

Voltunk mi már lósuttógok is… ❤

Október 4-e az Állatok Világnapja, amelynek alkalmából immáron negyedik éve emelnek szót a somogyi tűzoltók is a felelős állattartásért. 👉A háziállatok leggyakrabban…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média