Album NATO-csúcs. Washington

Kezdetét vette a NATO-csúcs Washingtonban. Magyarország részéről amellett fogok érvelni, hogy őrizzük meg a NATO-t annak, aminek 75 évvel ezelőtt, az alapításakor szánták: egy védelmi szövetségnek.

Brutális hőség
lesz a napokban
Az extrém erős UV-sugárzás miatt fokozottan figyeljünk a hőguta és napszúrás veszélyére️A legmelegebb órákban, 10 és 16 óra között ne tartózkodjunk hosszabb ideig a…

👏 Világbajnok a magyar U 1️⃣8️⃣-as férfi vízilabda válogatott ️ A döntőben 1️⃣2️⃣:1️⃣0️⃣ az örök rivális szerb csapat ellen! Szép volt, fiúk!

Húszmilliónál is többen voltak azok, akik a Patrióták Európáért frakciójának politikusaira, az európai politikában a gyökeres változást célzó program megvalósítására szavaztak.

A pártcsoport…

Tűzszünet és béketárgyalások kellenek

Csak így előzhetjük meg azt a ma még beláthatatlan mértékű pusztítást, amely előttünk áll a következő hónapokban.
Ennyi.

Idén nyáron már másodjára van érvényben a vörös kód a nagy meleg miatt.

Feltétlen jelezzük a diszpécserszolgálatnak, ha az utcán bajba került, magán segíteni nem tudó emberrel találkozunk!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média