Orbán Viktor a Parlamentben: mindennek rendelt ideje van, Ukrajna uniós tagságának ideje pedig még nem jött el.

Ukrajna gyorsítósávon, csupán négy hónap alatt szerzett tagjelölti státuszt. Más országok esetében a kérelem benyújtása és a tagjelölti státusz megszerzése között több mint három év telt el.

Az Európai Bizottság által támasztott kedvezményes hét feltételből Ukrajna hármat egyáltalán nem teljesített, a maradék négyet pedig csak hiányosan.

Senki nem tudja megmondani, hogy mivel járna Ukrajna felvétele az Unióba, hiszen az ország háborúban áll, sem a határait, sem a lakosságának a számát nem tudjuk pontosan.

A csatlakozás költségvetési következményeiről többet lehet tudni: Ukrajna 190 milliárd eurós, 70 000 milliárd forintos támogatásra lenne jogosult hét év alatt, ez a most futó támogatások 17 százaléka.

Az ukrán gazdák a csatlakozás esetén 93 milliárd euró támogatásra tartanak igényt, miközben a franciák, akik a legnagyobb kedvezményezettek, 65 milliárd euróra jogosultak.

A kohéziós forrásokból 87 milliárd eurót kellene adni nekik, ez háromszor akkora összeg, mint ami Magyarországnak járna.

Ezek alapján a kormánynak az a határozott álláspontja, hogy Ukrajna gyors felvétele az európai unióba beláthatatlan következményekkel járna. Ez nem szolgálja sem Magyarország, sem az Európai Unió érdekeit.

A Bank of China, a China Construction Bank, és a Kínai Fejlesztési Bank magyarországi működése azt jelzi, a kínai befektetők első számú célpontja Közép-Európában Magyarország.
Erről is egyeztettünk a…

sajtóközlemény
Befogadó oktatást az afrikai gyermekeknek is

Az Európai Parlament megszavazta azt a Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő által jegyzett jelentést, amely a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média