✍Végre érkezik a beígért könyv! Közel egyéves megfeszített munka után a nagyközönség előtt mutathatjuk be a Huszárvágás – A konnektivitás magyar stratégiája című kötetet.

A Mandiner szervezésében rendezett könyvbemutatón Csiki Gergő (Portfolio), Fekete-Szalóky Zoltán (Index) és Szalai Zoltán (Mandiner) főszerkesztőkkel fogok beszélgetni arról, hogy mit tehetünk, ha épp a legközvetlenebb szövetségeseink terelnek minket az alapvető érdekeinkkel ellentétes irányba. Ilyenkor van szükség igazi magyaros vezércselre, amely egy csapásra fordít a helyzeten. E stratégiának a lényegét tárja elénk a Huszárvágás.

A kötethez ajánlót írt többek között Sebastian Kurz, az Osztrák Köztársaság korábbi szövetségi kancellárja is:

„Ez a könyv intellektuális alapossággal elemzi napjaink geopolitikai tendenciáit, történelmi kontextusba helyezve őket. Magyarország jelentős szerepet kapott a világpolitika színpadán, ahol középhatalomként kiterjedt politikai kapcsolatokat és gazdasági együttműködést próbál fenntartani saját természetes geopolitikai környezetén belül és kívül egyaránt. Miközben a többpólusú világrend a szétválásról szól, csak remélni tudjuk, hogy egyre több állam vállalja fel az összekapcsolódás stratégiáját, így tartva egyben a nemzetközi közösség szövetét.”

🙌Sebastian Kurz mellett az ajánlók közt található Tucker Carlson, amerikai politikai kommentátor, Kevin D. Roberts, a Heritage Alapítvány elnöke és Jeffrey Sachs világhírű közgazdász, a Columbia Egyetem professzora. Megtisztelő az a figyelem és az érdeklődés, ami a könyvet és hazánkat övezi. A tény, hogy ilyen kivételes nemzetközi szereplők veszik észre Magyarországot, ismét megerősít minket abban, hogy hazánk helyes úton halad, amikor a bezárkózás helyett a konnektivitást választja.

Ma reggel a fülöp-szigeteki Marawi városában robbantásos merénylet történt egy katolikus istentiszteleten. A jelenlegi információk alapján a hívek közül legalább négyen életüket vesztették és…

először azt hittem, valami photoshop ez a kép, hiszen Karácsony Gergely sem lehet annyira cringe, hogy Abbey Roadot csinál egy zebra átadásából, de ott van a közösségi oldalán és valaki tényleg jó…

Idén sem tétlenkedtek a rendőrök ️ a drogkereskedőkkel szemben: a legnagyobb fogás 4️⃣8️⃣0️⃣ milliárd forint értékű volt! Köszönjük a rendőrök bűnüldöző munkáját

️Magyarországon több mint 600 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal. Vannak, akik születésük óta, mások balesetben vagy betegségben kerültek megváltozott állapotba. Ha elfogadással és nyitottan…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média