Megnyitotta kapuit az MCC dunaszerdahelyi központja!
A Mathias Corvinus Collegium új dunaszerdahelyi központjában – többszörös túljelentkezést követően – mintegy 125 tehetséges diák kezdheti meg az…
Ma Brüsszelben újra összegyűltek a tagállami kormányfők, hogy megvitassák az Ukrajnának nyújtott többlettámogatási igény miatt benyújtott bizottsági költségvetési módosítási javaslatot. A javaslat azonban komolytalan, súlyos vezetési hiányról, stratégiai vákuumról tanúskodik.
A háborúval kapcsolatos nyugati stratégia az volt, hogy az ukránok harcolnak, mi támogatjuk őket, aminek következtében mi győzünk, az oroszok veszítenek, Putyin pedig megbukik. Mára azonban mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy ez a stratégia nem működik. Új stratégiára van tehát szükség. A mi megítélésünk szerint előbb kell az új stratégia, és utána kell összerakni annak a pénzügyi lábát, nem pedig fordítva. Éppen ezért a mostani ülésen Magyarország azt a javaslatot teszi, hogy az Europai Tanács a következő ülésen folytasson le egy stratégiai vitát arról, hogy mi legyen az új stratégia! A mi megítélésünk szerint ennek az új stratégiának a tűzszüneten és a mielőbbi béketárgyalásokon kell alapulnia.
További problémák is vannak a költségvetési módosítással: miért 4 évre szól a Bizottság javaslata? Mi indokolja az ilyen hosszú időre szóló háborús tervet? Egyébként is jönnek a választások, és az új intézményvezetőket nem köthetjük le az egész ciklusra, ezért csak áthidaló, pár hónapig tartó megoldás fogadható el.
Arról sem beszéltünk még, hogy mik a tapasztalataink az Ukrajnának eddig nyújtott támogatások felhasználási módjáról. Sajnos az derült ki az elmúlt időszakban, hogy az Ukrajnába küldött pénzek egy része nem a megfelelő helyre, hanem korrupciós csatornákba került. Mi a garancia arra, hogy a további támogatásokkal nem ugyanez történik?
További probléma a javaslattal, hogy szétveri az Unió költségvetési logikáját. A költségvetés másra való, az állandó kiadásokat kell finanszírozni belőle, a rendkívüli kiadásokat azon kívül kell megoldani, ahogy ez korábban megszokott volt.
Magyarország nem aszerint táncol, ahogyan Brüsszel fütyül.
Megnyitotta kapuit az MCC dunaszerdahelyi központja!
A Mathias Corvinus Collegium új dunaszerdahelyi központjában – többszörös túljelentkezést követően – mintegy 125 tehetséges diák kezdheti meg az…
Zsocával kínunkban.
Ma este Vezércikk.
,,Vállald, hogy magyarnak születtél, kereszténynek születtél, nőnek vagy férfinak születtél.”
Orbán Viktor
Épp most Orbán Viktor Brüsszelben, az EU-csúcson: "Aki a migrációt támogatja, az a terrorizmust is támogatja!" 💪👏
Orbán Viktor az EU-csúcson:
Magyarország ellenzi a terrorizmust, ezért nem támogatja a migrációt sem. Ugyanis aki a migrációt támogatja, az a terrorizmust is támogatja.
Az uniós statisztikai hivatal adatai szerint továbbra is a magyar családok fizetik Európa legalacsonyabb energiaárait.
Orbán Viktor az EU-csúcson.
Ha mégegyszer egy balos kiejti a száján azt, hogy “el van szigetelődve”, azonnal keresse meg háziorvosát vagy gyógyszerészét, mert olyan lett mint Vak Bottyán, de mind a…
Ennyi ️
Robert Fico bejelentette: Szlovákia nem szállít többé fegyvereket Ukrajnának!
Egyesült Arab Emírségek - Megbeszélés Ohood bint Khalfan Al Roumi fejlesztési és jővőügyi miniszterrel
2030-ig 7️⃣5️⃣ milliárd forinttal támogatjuk a Nobel-díjas Krausz Ferenc magyarországi kutatásait.