🤝🇬🇪 Indul az első, közös, magyar–georgiai kormányzati csúcstalálkozó!

A tavalyi stratégiai partnerségi megállapodásunkat követően tovább mélyítjük a két ország közötti politikai és gazdasági együttműködést. Országaink azonos értékrendjére alapozva elkötelezettek vagyunk a keresztény örökségünk védelme, valamint a regionális stabilitás megőrzése mellett.

Georgia kulcsfontosságú partnere Magyarországnak – ahogy eddig is, úgy a jövőben is számíthat a támogatásunkra az európai uniós tagság felé vezető úton! Holnap többek között arról fogunk tárgyalni, hogyan tudjuk a népeink közötti kapcsolatokat még szorosabbá fűzni politikai, gazdasági, és kulturális téren egyaránt.

A válságok korában Magyarország számára nem az elzárkózás, hanem a konnektivitás jelenti a jövőt!

Ezer év kincsei:
Páratlan lelet került elő a veszprémi várnegyed felújításakor. Megtalálták Szent István első ezüstdénárját.

Ez az érme az úgynevezett Lancea Regis feliratú sorozatból való, ezek az…

Az Izraelt ért terrortámadás áldozataira emlékeztünk️ a váci zsinagógánál Turai Jánossal, a Váci Zsidó Hitközség vezetőjével.

A veszélyek korába léptünk, a járvány után újabb és újabb háborúk…

Szolidaritás Izraellel - szolidaritási istentisztelet és gyertyagyújtás a Dohány utcai zsinagógában.

Solidarity with Israel – solidarity, worship-service and candle-lighting at the Dohány Street…

Mondj NEMET!
️12 nyugat-európai országban ünnepelték az utcákon a palesztin-izraeli háborút. Aki beengedi a bevándorlókat, beengedi a konfliktusokat és a terrort is.
Mondj NEMET

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média