✍️A National Interest című külpolitikával foglalkozó amerikai lap hasábjain arról írtam, hogy az Európán belüli vitás kérdések helyett a közös érdekek mentén történő valódi együttműködésre kell összpontosítanunk.

Ennek alapján Közép-Európa javaslata a sikeres Európa felé vezető úthoz 5 pontban foglalható össze:

1️⃣ Meg kell őriznünk az eredeti elképzelést, hogy a sikeres Európai Unió a független és szuverén tagállamok együttműködésén alapul.

Ahogyan az EU az „egyesülve a sokféleségben” mottójával maga is elismeri, meg kell őriznünk nemzeti szuverenitásunkat, valamint az európai országok sajátos politikai és kulturális identitását, ugyanis a különböző világnézetek és perspektívák erősítik a kontinens ellenálló és versenyképességét.

2️⃣ Európának folytatnia kell az EU bővítését.

Az ukrajnai háború rávilágított arra, hogy az EU csak korlátozottan képes kézben tartani közvetlen szomszédságát, amire az Unió bővítése részleges megoldást nyújthat.

3️⃣ Európának állandó hadsereget kell felállítania, hogy megvédje magát, csökkentve ezzel az Egyesült Államoktól való függését.

Egy önálló hadsereg létrehozása elősegítené az Európa és az Egyesült Államok közötti kiegyensúlyozottabb partnerséget, valamint erősebbé és önállóbbá tenné Európát.

4️⃣️Meg kell erősítenünk Európa versenyképességét. Ehhez elengedhetetlen a megfizethető energiához való hozzáférés biztosítása.

Megfizethető energia nélkül az európai ipar hanyatlása elkerülhetetlenné válna. A zöld átmenetet ezért fokozatosan kell megvalósítani, eltekintve az egyes energiaforrások teljes betiltásától.

5️⃣️Európának a politikában is meg kell őriznie keresztény értékeit.

A keresztény értékek és tanítások politikai és gazdasági alapelvekké alakíthatók, amelyek hozzájárulnak egy jobb, igazságosabb és biztonságosabb Európa felépítéséhez. Ezek az értékek közös kulturális alapot teremtenek az európai államok együttműködéséhez.

Ezen 5 pont megvalósításával Európa megőrizheti versenyképes pozícióját az újonnan kialakuló globális környezetben.

️https://nationalinterest.org/feature/central-european-proposal-revival-europe-206608

Az alsóházi (vörös) társalgóban futottam össze Fónagy János miniszter (jelenleg államtitkár) úrral. Itt éppen a postás mesterséget megörökítő Zsolnay-szobor előtt-alatt kezelünk.
Erős szimbólum, mert…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média