
Kiosztották a Magyarország és a közép-európai térség kapcsolatával foglalkozó pályázat díjait az Országház Delegációs termében, amelyeket Dr. Latorcai János, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke adott át.
Parlamenti válasz Szabó Rebeka párbeszédes képviselő azon kérdésére, hogy hogyan képzeljük el a magyarországi akkumulátorgyárak megvalósítását:
👉Szijjártó Péter miniszter úrék folyamatosan hozzák a beruházásokat,
Lázár János miniszter úrék megépítik az infrastruktúrát,
👉Lantos Csaba miniszter úrék pedig biztosítják a szükséges energiát.
Ezzel megmentjük a járműgyártó-kapacitást, sőt a legújabb típusában Európa éllovasai leszünk. A magyar GDP-t, a magyar általános életminőséget és a foglalkoztatást pedig évről évre növeljük majd, pontosan úgy, ahogy azt az elmúlt 13 évben is tettük.
Természetesen minden gyártókapacitást kiépítő cégnek meg kell felelnie a környezetvédelmi előírásoknak, amely szabályok európai uniós szinten összehangoltak. Így Magyarországon pontosan ugyanannak a környezetvédelmi előírás-rendszernek kell megfelelni, mint például Svédországban vagy Németországban.

Kiosztották a Magyarország és a közép-európai térség kapcsolatával foglalkozó pályázat díjait az Országház Delegációs termében, amelyeket Dr. Latorcai János, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke adott át.
Június 15-én indul a kormány által támogatott, nyári diákmunka program.
Ha 16 és 25 év közötti diák vagy egyetemi hallgató vagy és szeretnél élni a kormány által nyújtott előnyökkel, akkor…
Mit jelent a kötelező migránskvóta az európai országoknak?
Az elmúlt 30 napban 55 000 reakciót kaptam a bejegyzéseimre. Szeretném megköszönni a támogatást. 🙏🤗
Ha a brüsszeli javaslat a migránsok kötelező szétosztásáról megvalósul, akkor nem a tagállamok döntenek Európa lakosságáról, hanem az embercsempészek.
Magyarországot erőszakkal bevándorlóországgá…
Ez a nap New Yorkban zárul, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában folytatódjon. Sajnos hiába akar a globális többség békét, az események továbbra is csak az eszkaláció irányába mutatnak. Fel kell…
Kövessék élőben a felszólalásom a beruházási törvény záróvitájában.
Politikai zsarolásról és brüsszeli kettős mércéről
A Hír TV Európai híradó című műsorának nyilatkoztam.
A brüsszeli folyamatokat elnézve már azon sem lepődnénk meg, ha az Európai Parlament arról szavazna a közeljövőben, hogy az EP-ben történő korrupció európai értéknek számít, és aki nyomozni mer ellene…