Fontos időszak következik: 2024 második felében Magyarország tölti be az EU Tanácsának soros elnökségét!

Ennek apropóján tegnap Prőhle Gergellyel, a Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatójával beszélgettünk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem EU-elnökségre készülő diplomaták számára szervezett képzésén arról, hogy mire számíthatunk az EU Tanácsának magyar elnökségétől.

Magyarország legutóbb 2011 első felében töltötte be az EU Tanácsának soros elnökségét az „Erős Európa" jelszó alatt. Több mint egy évtizeddel később ismét hazánkra kerül a sor, és hasonló elkötelezettséggel és ambícióval tekintünk előre. A magyar soros elnökség egy olyan kihívásokkal teli időszakban érkezik, amelyet az európai politikai keretek újjáépítésének szükségessége jellemez. Ezért most még fontosabbá válik, hogy megmutassuk: kik a magyarok, hogyan gondolkodnak, és hogyan látják a világot.

Köszönöm a beszélgetést!

Magyarországon járt korunk egyik legnevesebb katonai szakértője, Edward N. Luttwak!

Az amerikai stratéga szakmai véleményére világszerte kíváncsiak politikai, katonai és akadémiai körökben, ezért nem…

Nincsenek megrémülve
Nincsenek kétségbe esve
Nincsenek elveszve

Mert már minden helyzetet ismernek. De amit esetleg mégsem, ott is feltalálják magukat.

Ezt hogyan érik el? Gyakorlással. 💪

Minden…

Ameddig a dollárbaloldal gyerekeket küld a tüntetések első sorába, mi tovább építkezünk.

️ Hamarosan több tucat fiatal fog érkezni, hogy megismerje közösségünk tagjait és vezetőit a Fidelitas Bevonó…

Izgatott önelégültségbe lovalta bele magát az EU azért, mert a fegyverszállításokkal elégedettek
#fidesz #szijjártópéter #ukrainewar #orbánviktor #viktororban
Szijjártó Péter Facebook: https://www.facebook.com/szijjarto.peter.official

Szijjártó: Ukrán szégyenlistára került az OTP, ezért…

Zalaegerszeg Város Napja, ünnepi közgyűlés.
A testület döntése alapján a város díszpolgára lett Palkovics László, akinek ezúton is gratulálok.

Magyarország és a magyar emberek biztonsága a mi kezünkben van.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy szükség van elszánt, bátor, tettre kész fiatalokra a legmodernebb eszközök mellett.

Kihívások, feladatok,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média