Fantasztikus nemzetközi lehetőség az MCC diákjainak: nyári ösztöndíjprogramok Oxfordban és környékén a Roger Scruton Alapítvány és a Mathias Corvinus Collegium együttműködésében!

2023-tól az MCC diákjai részt vehetnek a nemzetközileg elismert, rangos Scrutopia Summer Programme és a The Oxford Seminar nevű többnapos programon.

A különböző országból érkező diákok megismerkedhetnek Sir Roger Scruton filozófiai gondolkodásával és azzal a tágabb nyugati hagyománnyal, amely meghatározta munkásságát.

👉A résztvevők olyan jelentős kérdésekkel foglalkoznak majd, hogy miért fontos a nemzethez való hűség, körüljárják a nemzetállam szerepét, valamint megvizsgálják, hogy miért is fontos a szépség, a zene, az otthon az ember életében.

Bízunk a további sikeres együttműködésben!
Hajrá, MCC!

Képviselői felszólalás - 2023.05.10, Strasbourg. Az EU foglalkoztatáspolitikájának sikeressége

Ahogyan az elmúlt 35 évben, továbbra is hűek maradunk Magyarországhoz.

Számunkra mindig, minden viszontagság közepette Magyarország és a magyar emberek érdeke lesz az első helyen.

Az elnökségem elsősorban Önökről, magyar emberekről szól.

Jó volt azokkal tölteni a hivatalba lépésem első évfordulóját, akikkel az elmúlt évben találkoztam. Köszönöm, hogy közel háromszázan…

Ha valamivel elkezdek foglalkozni, annak általában rövid időn belül ilyen-olyan következményei vannak. Nem szoktam unalomban hagyni a környezetemet. Most sem tettem ezt.

A Kulturális és Innovációs Minisztériumban Csaba Gábor kultúrdiplomáciáért felelős helyettes államtitkárral és munkatársainkkal a Magyar Török Kulturális Évad 2024. programjain dolgozunk. Hajrá,…

A képviselő házhoz megy

Tuzson-Berczeli Péter festőművész, grafikusművész otthonàban, kertjében és műtermében jàrtam ma.

Nincs olyan kiállításmegnyitó Szentendrén és környékén, ahol ne találkoznánk:…

Átadták az Akvamarin projekt hidrogénelőállító berendezését

️ Mérföldkőhöz érkezett a Magyar Földgáztároló Zrt. 2021. február 1-jén elindult Akvamarin projektje.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média