Ma ünnepeljük az uniós csatlakozásunk 19. évfordulóját. Az Európai Unió, ahogy 2004. május elsején, úgy ma is, a nemzeti érdekeink érvényesítésének legkedvezőbb kerete. De mint minden kapcsolatnak, ennek is megvannak a maga hullámhegyei és -völgyei. Ám ez így van rendjén, hiszen a tartós, kiegyensúlyozott kapcsolatok sok munkát igényelnek, és mindkét félnek dolgoznia kell rajtuk.

Világszínvonalú, Magyarországon egyedülálló futópályát építettek a Nemzeti Atlétikai Központban. Ráadásul a futó- és ugró számokat közelebbről lehet majd megnézni, mert a pályafelület aszimmetrikus.

A Jász-Plaszik Kft. 30+3 éves jubileuma emlékeztet, hogy az elmút 13 év alatt az orszagos Top előkelő helyre fejlődött melynek alapja a Kasza család. Folyamatos a kiemelt kormány támogatás, de a…

💪A külföldi munkavállalók száma a pandémia első
időszakának lezárásai miatt harmadával csökkent, azóta folyamatosan növekszik ugyan, de még nem érte el a járvány előtti szintet.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média