Orbán Viktor:
,,A mi erőnk, kedves barátaim az egységünk, egységben az erő. Mi azért vagyunk együtt, mert ugyanabban hiszünk."
A helyzet a napnál is világosabb: támogatjuk a svéd
NATO-csatlakozást, a magyar kormány
döntött róla, most a parlamenten a sor. De van egy kis bökkenő: a magyar képviselők közül néhányan nem nyugodtak, mert azt látják, hogy az elmúlt években svéd kormányzati szereplők, miniszterek, miniszterelnökök, politikusok sportot űztek és űznek abból, hogy folyamatosan megkérdőjelezték a magyar demokrácia állapotát, sértegették a magyar választókat és a képviselőiket, ezáltal pedig az egész országot.
Éppen ezért a svédek feladata, hogy meggyőzzék a magyar képviselőket arról, hogy ebből nem lesz probléma a jövőben. Az ugyanis, hogy jelenleg ilyen rossz a politikai együttműködés a két ország között az
Európai Unióban, felveti azt a kérdést, hogy milyen lesz majd, ha egy másik nemzetközi szövetségben, a NATO-ban is együtt kell működnünk.
Magyarország nem foglal állást svéd belpolitikai kérdésekben, és ugyanezt várjuk el tőlük is a magyar kérdések esetében.
A magyar képviselők ezért megnyugtatást várnak a svéd partnerektől azzal kapcsolatban, hogy mivel szeretnének egy olyan együttműködés tagjai lenni, amelynek Magyarország is a tagja, a korábbi politikai vitáink megszűntek, és többé nincs gond az együttműködés alapjaival, a két ország barátságával és alkotmányos berendezkedésével.
A magyar miniszterelnök is egyértelművé tette a svéd partnerének, hogy – ahogy a mondás tartja – lehet a kalauzzal szemtelenkedni, de akkor a jegynek nagyon rendben kell lennie. Ez a helyzet most is fennáll.
Tovább fokozza a nehézségeket a svéd fél részéről érezhető nyomásgyakorlás. A nemzetközi együttműködés és a politika törvényei szerint, ha követelőzünk és sietettünk egy szuverén partnert, hogy teljesítse kérésünket, az csak lassulást fog eredményezni. A magyar parlament pedig egy szuverén hely, ezt egyértelművé tettük az uniós csúcson a svéd miniszterelnök számára is.
Magyarország és Finnország esetében különleges történelmi barátságról és szövetségről van szó, és sikerült megerősítést kapnunk a finnektől, hogy ezek a problémák a jövőben nem maradnak fenn. Svédország esetében azonban ez még nem történt meg, ezért várjuk a svéd kormányzati és politikai szereplőket, hogy megnyugtassák a magyar országgyűlés tagjait. Nekünk az a célunk, hogy minél nagyobb parlamenti többséggel tudjuk a svéd csatlakozást támogatni.
Orbán Viktor:
,,A mi erőnk, kedves barátaim az egységünk, egységben az erő. Mi azért vagyunk együtt, mert ugyanabban hiszünk."
A kormány azonnali, ötmilliárdos támogatást nyújt a magyar egyetemek kutatói programjainak előfinanszírozására.
A segítséget azok az egyetemek kapják, amelyeket Brüsszel diszkriminatív döntése…
Napló/1894: Programegyeztetés a Népfőiskolán munkatársaimmal: Lenkei Róbert, Belicza András, Kőfalvi Tamás és Szappanos Benedek, Akócsi Zsófia és Bene Zsolt, Keserű Roland.
🫣 Kivel futottam össze a tegnapi Nemzeti Sport olvasása közben?!
Köszönöm szépen az interjút!
Hajrá, magyar vívás!
️ Ma, 12:45-kor kezd a BOK csarnokban a Kard Világkupán a férfi vàlogatott!…
Ifjúságkutató Intézet felmérése szerint:
A fiatalok
️
️számára a jelenlegi bizonytalanságban a család
a legfontosabb érték
️
Ellenezzük azokat a brüsszeli terveket, amelyek tovább szélesítenék az energetikai szankciók körét.
A békepárti nyilatkozat negyedik pontja. 
Nekünk a legbonyolultabb és legnehezebb helyzetekben is a történelem magyar oldalán kell maradnunk.
- Orbán Viktor -
Szép vasárnapot kívánok mindenkinek Luther Márton énekével a Bach Mindenkinek Fesztiválról, az új Néprajzi Múzeumból. "... Ha Ő velünk, ki ellenünk? Az Úr a mi oltalmunk!" 
Orbán Viktor: Magyarország a béketáborhoz tartozik, az azonnali tűzszünetet és a béketárgyalások megkezdését szorgalmazzuk.