A XIX. század egyik legjelesebb orientalista tudósa, Kőrösi Csoma Sándor magyar hazafi sírjánál jártam.

Kőrösi Csoma Sándor munkássága ma is hatalmas jelentőséggel bír mind a magyarság, mind az ázsiai kultúrák számára, hiszen miközben a magyarság eredetét kutatta, felbecsülhetetlen értékű munkát tett le a keleti nyelvek és kultúrák megismerésében. Mindezzel pedig hidat épített az ázsiai és európai kultúrák és nyelvek között, ahogyan ma Magyarország is hídként szolgál Kelet és Nyugat között.

Kőrösi Csoma Sándorban már gimnáziumi diákként megfogalmazódott a gondolat, hogy fel kell keresnie a magyar őshazát, hiszen a finnugor elmélettel szemben úgy gondolta, hogy „a magyar nép Attila népe”. Többek között ennek bizonyítása érdekében kezdte meg 1819-ben keleti utazásait, amelynek során végül eljutott Indiába.

1822-ben Kasmír határánál találkozott William Moorcroft angol kormánymegbízottal, az ő ösztönzésére kezdett el a tibeti nyelvvel és irodalommal foglalkozni annak reményében, hogy az ősi iratok között a magyarok eredetére is talál bizonyítékokat. A Tibetben töltött ideje alatt több ezer tibeti nyelvű könyvet olvasott át, ez alapján dolgozta fel Tibet történetét, földrajzát és irodalmát, majd a Bengál-Ázsiai Társaság tagjaként Kolkatában megalkotta az első tibeti–angol szótárat. Ezt követően Észak-Bengália különböző vidékein nyelvészeti tanulmányokat folytatott, és eredeti céljának megfelelően a magyar őshazát kereste a nyelvrokonítás módszerével.

Kőrösi Csoma 1842-ben a Mahananda folyón maláriát kapott, amelynek következtében életét vesztette. A dardzsilingi európai temetőben helyezték végső nyugalomra, a Himalája harmadik legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga árnyékában.